Archivum
Árengedmény és koncertek – Szezonzáró az AquaCityben
Óriási árengedménnyel és két fantasztikusnak ígérkező könnyűzenei koncerttel zárja az idei szezont az AquaCity szeptember 2-án. A zalaegerszegi vízicsúszda- és élményparkot a hétvégén, péntektől vasárnapig igencsak kedvezményes belépőjeggyel lehet igénybe venni, vasárnap, a nyitva tartás utolsó napján pedig két koncert is szórakoztatja majd a fürdőzőket.
– Eddig nagy szolgálatot tett nekünk az időjárás-előrejelzés, most azonban hol verőfényes napsütést, hol kevésbé, vagy nem jó időt jósolnak a hétvégére. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy véghezvisszük a tervezett szezonzáró programot – mondta el sajtótájékoztatón Kugler László, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezetője. – Szuperkedvezménnyel szeretnénk megköszönni vendégeink hűségét, így a hétvégén, péntektől vasárnapig csúszdahasználattal csak ezer forint belépő, az Egerszeg-kártyával rendelkezőknek pedig mindössze ötszáz forint. A szezonzárás fő attrakciójaként pedig két könnyűzenei koncerttel szeretnénk kedveskedni vendégeinknek: vasárnap, 14 órakor Janicsák Veca lép fel, majd 15 órakor SP Live New Wave ad élőkoncertet táncosokkal. A két előadóra azért esett a választásunk, hogy eleget tegyünk a korosztályok szerinti érdeklődésnek.
A két koncert rossz idő esetén sem marad el, csak "beköltözik" – ugyanezen időpontokban – a Széchenyi térre a Belvárosi Szüret rendezvényhez kapcsolódóan.
Idén ünnepelte tízéves fennállását a zalaegerszegi AquaCity, mely a vendégek számát tekintve rekordévet zárt. Soha ennyien még nem keresték fel a vízi élményparkot, mint a 2012-es nyári szezonban. A pontos adatokról a szezonzárást követően számol be majd az AuqaCity vezetése, annyit azonban most is tudni, hogy túl vannak a hetvenezredik vendégen, akit az augusztus 18-i jótékonysági napon köszöntöttek. S az sem titok, hogy az eltelt tíz év alatt több mint hétszázezer vendéget fogadtak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi Vásárcsarnok -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttS.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveMácsai Pál szubjektív tárlatvezetéseTáncművészet Világnapja - Gálaműsor