Archivum
Átfagyott embereken segítettek a zalai rendőrök
Egy fűtetlen szalapai pajtában élő férfit szállítottak a rendőrök a zalaegerszegi hajléktalanszállóra, és két másik átfagyott embernek is segítettek - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.
A nyomorúságos körülmények között élő szalapai férfiről szerdán szereztek tudomást a rendőrök, akik egy pajtában találtak rá az ott már csaknem egy éve lakó középkorú férfira. Elfogyott a tűzifája, élelme sem volt, ezért a rendőrök a falugondnok segítségével a zalaegerszegi hajléktalanszállóra szállították.
Az éjszakai órákban egy nagykanizsai áruház mellől kért segítséget egy galamboki férfi, aki a kórházban elhúzódó kezelése miatt lekéste az utolsó buszjáratát. A rendőrök gondoskodtak arról, hogy a férfit éjszakára az átmeneti szállón helyezzék el.
Keszthelyen egy ittasan botladozó hajléktalanról tettek bejelentést a rendőröknek, miután a férfi többször is elesett. A helyszínre érkező rendőrök mentőt hívtak.
Lakossági bejelentés után egy német állampolgárságú hajléktalant kutattak fel az erdőben zalai rendőrök és erdészek kedden. A rendőrség a múlt hét végén lakossági bejelentés alapján szerzett tudomást arról, hogy a férfi a Szentpéterfölde és Várfölde közötti erdőben, fedetlen, fűtetlen helyen szállásolta el magát. A rendőrök az erdészet munkatársaival szerveztek kutatást a veszélyben lévő hajléktalan megtalálására. Az átfagyott férfit végül Várföldétől egy kilométerre találták meg, ezután a vöröskereszt munkatársai a zalaegerszegi átmeneti szállásra szállították.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban