Archivum
Átvállalja az állam az adósságot
Országszerte 1655 ötezer lakosúnál kisebb település adósságát veszi át teljes egészében az állam, húsz olyan hely van, amelynek hitelfelvételét esetenként vizsgálja meg a kormány - mondta el Navracsics Tibor zalaegerszegi sajtótájékoztatóján pénteken. Zala megyében ez azt jelenti, hogy a 270-ből, 132 település esetében vállalja át kisebb vagy nagyobb mértékben a kormány az adósságot. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az adósságátvállalásról beszélve szólt arról, hogy húsz település esetében azt vizsgálják, hiteleik közösségi célokat szolgáltak, esetleg üzleti vagy befektetési célúak voltak-e. Ez utóbbiak esetében ugyanis a hitelállomány maximum negyven százalékát vállalja át az állam.
Több mint ezerhatszáz kistelepülés adósságát veszi át az állam
Az ötezer fősnél nagyobb települések esetében a kormány súlyozott számítás alapján az adósságaik negyven és hetven százalék közötti részét veszi át. A település "adottságait, kitörési lehetőségeit, eddigi gazdálkodását, az ott élők adóerejét és a települése adóerejét felmérve" az erősebb helyi gazdasággal rendelkezőknél negyven, a kevésbé szerencsés adottságúaknak hetven százalékos mértékig veszi át az adósságait az állam.
132 zalai település adósságát vállalják át. Navracsics Tibor (balról) Gyutai Csaba, Rigó Csaba és Vigh László társaságában. (Fotó: pP)
Navracsics Tibor kijelentette: a cél az, hogy ismét működőképessé tegyék az önkormányzati rendszert, az eladósodottak számára gazdálkodási könnyebbséget hozzon, az el nem adósodottaknak pedig plusz kitörési lehetőséget jelentsen. "Ez nem szívjóság, hanem partnerség", nem karácsonyi ajándékról van szó, felelősségteljes lépés az átvállalás, mert az önkormányzatok mindent megtettek azért, hogy az állampolgárokat tisztességesen kiszolgálják.
Navracsics: nem karácsonyi ajándékról van szó. (Fotó: pP)
Gyutai Csaba Zalaegerszeg polgármester elmondta: a zalai megyeszékhelynek kizárólag fejlesztési hitele van, 2,6 milliárd forintnyi. A hitel jelentős része munkahelyteremtő beruházásokat, ipari park kiépítését és inkubátorház kialakítását szolgálta, továbbá a lízingkonstrukcióban épült idősotthon beruházási költségeit, valamint az energiaköltségeket csökkentő korszerűsítéseket.
(Forrás: MTI)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában