Archivum
Az időtlen magyar haza ünnepén
Aki egyszer elmegy az, hasztalan tér vissza ahhoz, amit egykor szeretett: nem hazát talál, csak egy országot – Márai Sándor gondolataival kezdte beszédét Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere augusztus 20-án államalapító Szent István királyunk ünnepén, a keresztény magyar államalapítás emléknapján a Jézus Szíve Ferences Plébániatemplomban.
Szent István-napi megemlékezés és az új kenyér megszentelése
a ferences templomban
– A magyar államalapítás része történelmünknek és egyben egyéni sorsunknak is, ezért ezen az ünnepen nyíljunk meg egymás felé, és legyünk együtt testben és lélekben egyaránt – fogalmazott. Gondolkozunk el egy kicsit azon, hogy ezer éves történelmünket fájdalmas, de felemelő események is kísérték, merítsünk erőt biztató példáiból, mert mindkét érzés a miénk.
Balaicz Zoltán szólt arról, hogy a mai világban gyakran arra buzdítanak bennünket, éljünk a jelenben, hagyjuk a múltat. A múltat ugyanakkor nem engedhetjük el, mert egyéni sorsunkban is meghatározó az, amit átéltünk, megtapasztaltunk, s ez nemzetként még fokozottabban igaz.
Mint mondta, Szent István király államot, otthont alapított számunkra. Egy szilárd fát hozott létre, melynek gyökereiben és hatalmas törzsében rejlik az ereje. Ez az erő tartotta meg, hiába próbálták oly sokszor derékba törni.
– Múltunk megerősített, s képesek voltunk összefogni a bajban az eltelt évszázadok alatt. Szent István szilárd alapokra helyezte a magyar államot, ezért lehetünk itt immár több mint egy évezrede, és ezért tudunk államként és nemzetként a jövőben is megmaradni. Szent István intelmével kell élni mindennapjainkat is, mert: semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.
Az időtlen magyar hazát ünnepeljük ma, hiszen egy közösség tagjai vagyunk. Van erőnk összefogni, mert összetartozunk, mert közös felelősséget viselünk egymásért, családunkért, nemzetünkért. Ez az ünnep ezt a vállalásunkat erősíti meg. Ezer éves múltunk elhozta számunkra a jelent és jövőt. Ez a jövő pedig egy új korszak. Ennek hajnalán állunk most, amit nem a gazdasági fejlődés és a politika határoz majd meg, hanem az emberek lelkületének megváltozása. Megőrizni hagyományainkat, kultúránkat, keresztény hitünket, ez a feladatunk – hangsúlyozta végül Balaicz Zoltán.
A megemlékezés az új kenyér felszentelésével folytatódott. Ocsovai Grácián ferences atya, Szabó Vilmos evangélikus lelkész, valamint Török Zoltán református lelkész kért áldást az új kenyérre, magyar hazánkra, városunk vezetőire és lakóira.
A megáldott kenyereket Balaicz Zoltán alpolgármester, Vigh László országgyűlési képviselő, valamint Komáromy Béla pékmester szegte fel, amit az ünneplők is megkóstolhattak.
A rendezvényen, mely szentmisével kezdődött, közreműködött a Jézus Szíve Ferences Plébánia kórusa, valamint a zalaegerszegi fúvószenekar. Vezényelt Bíró Ferenc kántor.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára