Archivum
Eddig csak figyelmeztettek
A gyermekjóléti, gyermekvédelmi-és szociális szolgáltatások ellenőrzése során szerzett tapasztalatokról számolt be sajtótájékoztató keretében Rigó Csaba kormánymegbízott és dr. Egyed Csaba a szociális és gyámhivatal vezetője. A 2011 június 30-ig a területileg illetékes jegyzők hatáskörébe tartozott működési engedélyezési eljárások a megyei kormányhivatalok szociális és gyámhivatalaihoz kerültek múlt év július elsejétől.
Szociális, és gyermekvédelmi szolgáltatások ellenőrzése
Elhangzott: Zala megyében az önkormányzati, egyházi és az egyetlen magánszolgáltató tevékenységében komoly kivetnivalót, visszaéléseket nem találtak. Az apróbb hiányosságokra felhívták a figyelmet és az érintett szolgáltatók az észrevételeknek eleget tettek. Rigó Csaba arról szólt, hogy a finanszírozás átláthatósága érdekében a szolgáltatást nyújtó intézményeknek TAJ-szám alapú nyilvántartást kell vezetniük és naponta jelentést tenni munkájukról egy internetes szociális ágazati portálon. Ennek működését Rigó Csaba be is mutatta a sajtó képviselőinek. Hozzátette: az országban elsőként Zala megyében végeztek a működési engedélyek ellenőrzésével a határidő lejárta előtt.
Dr. Egyed Péter elmondta: a szociális és gyámhivatalhoz 2011 július 1-től 311 működési engedély és az azokhoz tartozó iratok kerültek a jegyzőktől. Ez összesen 607 szolgáltatást jelentenek a megyében. Míg 2010-ben összesen 58 alkalommal végeztek szolgáltatásokat érintő ellenőrzéseket, addig 2011-ben 208, 2012 első félévében pedig 199 helyszíni ellenőrzést is magában foglaló ellenőrzést végeztek a hivatal munkatársai.
Rigó Csaba az elmúlt hónapok munkáját, az ellenőrzéseket hatékonynak nevezte, és mint fogalmazott, amennyiben bárhol törvénytelenséget fedeznek fel a jövőben, a következmények nem maradnak el, és erről a nyilvánosságot is tájékoztatni fogják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban