Archivum
Elsőfokú jégvédelmi készültség a Zalán is
Elsőfokú jégvédelmi készültséget rendeltek el a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság illetékességi területén, a Rába, a Gyöngyös, a Marcal, illetve a Mura és a Zala folyó egyes szakaszain, valamint a kisebb vízfolyásokon, a Kerka és a Kebele patakon; figyelőszolgálatot tartanak fenn a Kis-Balatonon is - közölte a vízügyi igazgatóság.
A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki, ezek a szakaszok fokozott figyelmet igényeltek - tájékoztatott Nádor István vízügyi igazgató.
Szombathely térségében a Gyöngyös műcsatornán, Gencsapáti magasságában több helyen a jég fölött folyik a víz, Sárvár belterületi szakaszán ugyanez a helyzet - fűzte hozzá.
A Marcal folyón a Karakó és Mersevát közötti szakaszon, a Murán pedig Muraszemenye térségében figyelhető meg nagyobb jegesedés, utóbbin a csónaklerakónál már 30-35 méter széles egybefüggő jégtakaró alakult ki. Letenyénél a régi és új hídnál, valamint Murakeresztúr térségében teljesen befagyott a víz - közölte Nádor István.
A Zala folyón a kaszaházi szakasz még jégmentes, Andráshidánál, valamint Zalalövőnél a vízfelület 80 százaléka befagyott, a Kebele patak rédicsi szakaszánál a vízfelület 50 százalékán figyelhető meg jég, ugyanez a helyzet a Kerka lenti szakaszánál is. Az alsószenterzsébeti és a Kebele árvízvédelmi tározónál szintén figyelemmel kísérik a jegesedést - tette hozzá.
A Kis-Balatonon a szivattyúknál 8-9 centiméter, a műtárgyaknál 10 centiméter vastagságú jegesedés figyelhető meg. A Zalavárt Zalaszabarral összekötő út mentén a jég 5 centiméter vastagságú, Zalaapátinál az állójég 10 centiméter vastag - számolt be megfigyeléseikről az igazgató.
Nádor István felhívta a figyelmet arra: senki ne merészkedjen a folyóvizek jegére, mert az életveszélyes, illetve állóvizeken is csak a sportolásra kijelölt helyeket használják. Tájékoztatása szerint a vízügyi igazgatóság szakemberei fokozott figyelőszolgálatot tartanak fenn, készen állnak arra, hogy szükség esetén beavatkozzanak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban