Archivum
Elsősegélynyújtó verseny területi fordulóján
A Magyar Vöröskereszt – immár 43. alkalommal – rendezte meg felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyét, melynek területi fordulójára Zalaegerszegen, 2014. április 17-én 10 órai kezdettel a Mindszenty József Általános Iskola és Gimnázium (8900 Zalaegerszeg, Zárda u. 25.) épületében került sor. A versenyre 11 csapat jelentkezett, akik életszerűen megírt forgatókönyvek alapján kialakított, baleseti szimulációs helyszíneken mérték össze erejüket.
A csapatok Zalaegerszegről, Lentiből, Keszthelyről és Gyenesdiásról érkeztek.
A gyermek (10 - 14 éves korig) kategóriában: Mindszenty József Általános Iskola, Zalaegerszeg
A ifjúsági (14 – 18 éves korig) kategóriában: Asbóth Sándor Szakképző Iskola és Kollégium, Keszthely
A felnőtt(18 éves kor felett) kategóriában: Asbóth Sándor Szakképző Iskola és Kollégium, Keszthely
ért el első helyezést, ők jutottak tovább a megyei döntőre
Az idén városunk rendezi meg a verseny megyei fordulóját is, amely 2014. április 22-én lesz, 10 órai kezdettel, ugyancsak a Mindszenty József Általános Iskola és Gimnázium (8900 Zalaegerszeg, Zárda u. 25.) épületében. Ide a területi fordulókról tovább jutó csapatokat várjuk. Közülük kerül majd ki, korcsoportonként az az egy csapat, mely megyénket képviseli a május 17-i országos döntőn, Nyíregyházán.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész