Archivum
Épül a Kardiológiai és Szívsebészeti Centrum
A tényleges építkezés megkezdésével fordulópontjához érkezett a Kardiológiai és Szívsebészeti Centrum kialakítása a zalaegerszegi megyei kórházban, ahol elhelyezték a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) 4,3 milliárd forint uniós támogatású, közel 5,5 milliárdos összköltségvetésű beruházásának alapkövét.
Alapkőletétel a zalaegerszegi megyei kórházban
Mészáros János kabinetfőnök, a GYEMSZI Dél-Alföldi Egészségszervezési Központjának vezetője köszöntőjében úgy fogalmazott, a kialakítandó Kardiológiai és Szívsebészeti Centrum a megyei kórház 1,1 milliós lakosú vonzáskörzetében korszerűbb technikai feltételrendszer mellett jobb ellátási körülményeket biztosít majd a betegeknek. Azt is lehetővé teszi, hogy az orvosok és a szakszemélyzet és a működést biztosító műszaki kollégák a legmagasabb szinten végezhessék munkájukat a négy vezető halálok közé tartozó szív- és érrendszeri megbetegedések gyógyításában. Végül azt kérte a kórháztól, ne csak ebben a projektben dolgozzanak együtt, hanem legyenek munkatársaik az elkövetkező években az egészségügy megújításában, egy hatékony, korszerű, átlátható és emberarcú rendszer kialakításában.
Dr. Török Krisztina, a GYEMSZI főigazgatója azt mondta, hosszú utat kellett megtenni az építkezés megkezdéséig, hiszen már 2007 óta dolgoznak a projekten. Ennek ellenére rendkívül örül, hogy eljött ez a pillanat, amiért köszönet illeti mindazokat, akik elkötelezetten dolgoztak a fejlesztés megvalósulásért. A főigazgató nagyon sok türelmet kért a dolgozóktól az építkezés okozta bosszússágok és kellemetlenségek elviselésében. A kivitelezés egy évig tart, melynek végeredményeként a 21. század követelményeinek megfelelő egészségügyi intézmény jön létre, ahol korszerű feltételek biztosítják a magas színvonalú gyógyító munkát, tette hozzá.
Vigh László országgyűlési képviselő köszönetét fejezte ki a kormánynak a közel négyszáz millió forintért, mellyel az építkezés költségéből hiányzó összeget biztosította. Mint mondta, további segítséget kér a kormánytól, hogy szívsebészeti centrumban a legkorszerűbb eszközpark álljon rendelkezésre. Hangsúlyozta, Zalaegerszegen a megye egyik legjelentősebb építkezése kezdődött meg, egy olyan korszerű egészségügyi központ kialakítása, melynek 1,1 millió ember érezheti a hasznát a térségben.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere beszédében kiemelte, bár a megyei jogú város önkormányzata soha nem volt fenntartója a kórháznak, mégis minden tőle telhető anyagi és erkölcsi támogatást megadott az intézmény fejlesztéseihez az elmúlt évtizedekben. Emlékeztetett arra, hogy a szívsebészet éppen húsz éve, 1994-ben alakult meg, s melynek tevékenységét Pro Urbe díjjal ismerték el 1997-ben. Idén dr. Papp Lajosnak adományoztak Pro Urbe díjat, míg dr. Alotti Nasrit Zalaegerszegért díjjal tüntették ki. Az alpolgármester végül köszönetet mondott mások mellett a Zala Megyei Önkormányzatnak, mint jogelődnek a projekt elindításáért, és Vigh Lászlónak a plusz források megszerzéséért.
Dr. Kecskés Gábor, a kórház orvos-igazgatója hangsúlyozta, a beruházás alapvetően és hosszú távra változtatja meg a kórház életét, hiszen nem csupán építkezésről, felújításról van szó, hanem a működés átszervezéséről is. A Kardiológiai és Szívsebészeti Centrum kialakítása mellett ugyanis beköltöztetik a pulmonológiai, az onkológiai és a szemészeti fekvőbeteg osztályokat Pózváról, ezáltal egy egységes, centralizált ellátást nyújtó épületegyüttes jön létre. A beruházás célja olyan korszerű gyógyítási és ápolási infrastruktúra létrehozása, ami hozzájárul munkájuk biztonságos és sikeres végzéséhez, betegeik elégedettségének javulásához.
A fogadáson Rigó Csaba kormánymegbízott pohárköszöntőjében arra tett ígéretet, hogy a Zala Megyei Kormányhivatal valamennyi szakigazgatási szerve minden segítséget megad a zavartalan munkavégzéshez.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára