Archivum
Épül a szívsebészeti centrum
A zalaegerszegi megyei kórház területén épülő kardiológiai és szívsebészeti centrum építési munkálatait tekintették meg a megye és a város vezetői az elmúlt héten. Mint Vigh László országgyűlési képviselő a helyszíni bejáráson elmondta: a közel 5,5 milliárd forint összköltséggel, uniós támogatás felhasználásával készülő beruházás az ütemtervnek megfelelően halad.
Átadás jövő év tavaszán
A kiemelt fejlesztést folyamatosan figyelemmel kísérik, és ha szükséges segítséget is nyújtanak. Szeretnék, ha még a téli, zord időjárás beállta előtt szerkezet kész állapotba kerülne az épület és a munkálatokat, nem kellene leállítani – fogalmazott a képviselő
A kivitelezés aktuális állásáról Peresztegi Imre a ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója adott tájékoztatást. Elmondta: a kezdeti nehézségek – különösen a közműkiváltások – után munkaidő hosszabbítással, hétvégén végzett munkálatokkal, az ütemterv szerint haladnak.
A főépület és a diagnosztika közötti acélszerkezetű összekötő híd elbontásra került, jelenleg az új épület szerkezetépítése során a 3. emelet feletti födém építése van folyamatban. A födém betonozását szorosan követi a 4. emeleti pillérek és vasbeton falak kivitelezése. Az MR épület részleges bontása, az alapozás utólagos megerősítése és az ideiglenes üzem biztosításához szükséges belső átalakítások is elkészültek. Mint elhangzott, a kivitelezés befejezése 2015 tavaszára várható.
A sajtó képviselőinek jelenlétében tartott helyszíni bejáráson Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere jelezte: az önkormányzat soha nem volt fenntartója az egészségügyi intézménynek, ugyanakkor fontos a város számára is az elmúlt évek egyik legnagyobb zalai beruházása, és a kórházi ellátás színvonalának emelkedése. Dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke felidézte azt az időszakot, amikor a kórház fenntartása még a megyei önkormányzathoz tartozott. A megye 2010-ben adósság nélkül adta át a kórházat, és akkor már készen volt a jelenlegi beruházás közbeszerzése is. Mint fogalmazott, a Nyugat-Dunántúl legkorszerűbb kardiológiai és szívsebészeti centruma épül, amely hozzájárul a kórház versenyképességének javításához. Molnár Attila az intézmény gazdasági igazgatója megjegyezte: a nehézséget az adja, hogy az intézménynek az építkezés közben biztosítani kell a betegellátást, hogy a betegek a lehető legkevesebbet érezzenek az egyébként létező kellemetlenségekből.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét ZalaegerszegenFúvószenekari találkozó az EgerszegFeszten