Archivum
Felújításra szorul a "Pártok háza"
Néhány hete állvány borítja a zalaegerszegi Kazinczy tér 1. homlokzatát. A helyi védelem alatt álló épület volt Zalaegerszeg első városházája, igaz akkor még nem ezzel a külsővel. Az eredeti verzió 1787-ben épült, 1862-ben emeletesre bővült, majd Morandini Tamás építész 1898-ban csak az alapokat meghagyva egy kétemeletes, kissé barokkos, inkább eklektikus házat épített. A város főterén (ami régen még tényleg tér hatású volt) álló épület 1939-ig volt városháza, aztán különféle hivataloknak adott otthont.
Beázik, és potyog a vakolat
1950-ben itt alakult meg a Göcseji Múzeum. Ahogyan az az Egerszegi örökség című várostörténeti kötetben olvasható: a 70-es években a TIT, majd a Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság székháza is volt. Földszintjén üzletek működtek, ezek közül a legemlékezetesebb talán az egykori Illatszerbolt. A rendszerváltozás környékén a városban újonnan alakuló pártok kezdték használni az itt lévő irodákat. A kisgazdapárt, a Fiatal Demokraták Szövetsége és az SZDSZ is itt alakította ki bázisát az első szabad választások után. Ezért is kezdték el "Pártok házának" hívni az épületet.
Azóta persze sok minden történt. 2000-ben például felújították a házat, földszintjét pedig az eredeti állapotnak megfelelően alakították ki. Illatszer persze már rég nincsen, helyére használtruha-üzlet költözött, ami egy idő múlva szintén tovább vándorolt. Némi átalakítás után néhány éve modern bisztró létesült a földszinti üzlethelyiségből.
Megváltoztak a politikai erőviszonyok is: az egykor nyüzsgő lépcsőház ma már csendes, sőt elhagyatott hangulatot áraszt. Néhány szervezet meg is szűnt, mások pedig új helyre költöztek. A ház többségi tulajdonosa (60 százalék) az állam, vagyis a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a közös képviseletet pedig a LÉSZ Kft. látja el. Tulajdonos maradt ezen kívül néhány politikai szervezet (Fidesz, FKgP), illetve magáncég, az irodák jó része bérlemény, bár sok a használaton kívüli helyiség - tudtuk meg Pais Kornéltól, a LÉSZ Kft. vezetőjétől. Érdeklődésünkre elmondta: azért állványozták fel az épületet, mert a felső szinten komoly beázások történtek.
- A bérlők már tavaly is jelezték, hogy súlyos beázások keletkeztek az emeleten. Ez idén ősszel tovább fokozódott, sőt év végén kisebb vakolatdarabok is leestek az épületről, ami már beavatkozást igényelt - folytatta az ügyvezető.
Daruskocsiról megvizsgálták a házat, ekkor derült ki, hogy az egész tetőszerkezet rossz állapotban van, a bádogozás és az eresz is korhadt. Annak ellenére, hogy a madárürüléket rendszeresen eltávolítják. A közös képviselő cég a veszélyelhárítás érdekében állványozta fel az épületet, tehát egyelőre nem felújításról van szó. Bár a többségi tulajdonos ezen a héten dönt arról, hogy a rekonstrukcióhoz szükséges forrást (2-3 millió forint) tudják e biztosítani. Remélhetőleg pozitív döntés születik, hiszen valamilyen megoldást kell találni a probléma hatékony kezelésére. Annál is inkább, mert a leromlott állagú épület balesetveszélyes is lehet, továbbá rontja a városképet, és az irodahelyiségek bérbeadását is nehezíti a tetőszerkezet hibája.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész