Archivum
Gyucsány Ferenc Keszthelyen
A "Mi országunk 2013" országjáró program keretén belül Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Zala megyébe látogatott, ahol több helyszínen találkozott az itt élő, dolgozó és vállalkozó emberekkel. Az országgyűlési képviselő volt a szónoka annak az aktuális közéleti témákat felsorakoztató keszthelyi fórumnak, amit a DK Georgikon utcai irodájában tartottak. Az ez évi első Keszthelyi Ellenzéki Kerekasztal megbeszélés keretében nyílt kötetlen beszélgetésre került sor az immáron három hónapja megalakított fórum résztvevőivel.
"Az ország szerencsére még működik"
A pártelnök a sajtó számára szervezett tájékoztatón kijelentette: ma a demokratikus ellenzéknek együtt több szavazója van, mint a Fidesznek. Ha van összefogás, akkor sikerülhet új országot építeni. A választói nyomás olyan erős, hogy hamarosan mindenki be fogja látni, hogy együttműködés nélkül nem megy. Őszre viszont le kell zárni mindent, ami ellenére lehet a demokratikus ellenzék tökéletes összezárásának. A kormány multi-ellenes hangulata nem csillapszik, de az emberek már jól látják azt, hogyha a kormány nekimegy a távközlési cégeknek, a bankoknak, a kereskedelemnek és mindazoknak, akiknek van pénzük és van befektetési szándékuk, az rövid távon lehet, hogy ugyan a konyhára, de ha nincs befektetés, akkor nem lesz munkahely és nem növekednek a bérek. A világ úgy működik, mint a piacgazdaság. Nagyon nehéz azt megérteni, hogy Keszthelyen, ami otthont ad Európa első mezőgazdasági felsőoktatási intézményének, az önkormányzatban nincs képviselete az egyetemnek -fogalmazott. A problématérkép itt is egyre szélesebb. Nem látszik a valódi kapcsolatfelvétel a városvezetők és az egyetemi vezetők között, és csendesen viseli mindenki, a helyi "universitás" sorvadását.
Gyurcsány Ferenc
Nagyon vonzó a sétálóutca, de látható, hogy a Balaton fővárosa nem él eléggé. A pártelnök elmondta: bosszantóan sok panasz jutott el hozzám, hogy az itteni nagyprojekteknél, útfelújításoknál, a Főtér modernizálásánál helyi munkaerőt nem is alkalmaztak. A munkásokat sok-sok kilométerről messzebbről hoztak, nem a környékbeli bányákból szállították ide a szükséges követ, ami nem csupán számomra hat zavarólag.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában