Archivum
Három zalai település kap vis maior támogatást
Három zalai település összesen 6,5 millió forintos vis maior támogatást kap a nyári viharok okozta károk enyhítésére - mondta a megyei kormánymegbízott sajtótájékoztatóján, Zalaegerszegen.
Rigó Csaba közölte: a belügyminiszter három zalai település négy igényét bírálta el, s három esetben ítélt meg kárenyhítést, együttesen 6,5 millió forint összegben. Ezek a vis maior támogatások az igényelt kárösszegek 70 százalékát fedezik.
Gutorfölde 2,2 millió forintot fordíthat a nyári, nagy mennyiségű csapadék miatt tönkrement utak helyreállítására.
Gosztola szintén az utakban, valamint az ár- és belvízvédelmi létesítményekben keletkezett károk helyreállítására kap 1,7 millió forintot.
Zalaszentgrót két igényt jelzett a Belügyminisztériumnak: az önkormányzati tulajdonú óvoda helyreállítására és az önkéntes tűzoltóság épületében keletkezett, a nyári jégverés okozta károk felszámolására kért támogatást. Az óvoda megrongálódott tetőszerkezetének javítását részben fedezte az önkormányzat biztosítása, a fennmaradó költségek 70 százalékára 2,6 millió forintot juttat a minisztérium. A tűzoltóság épületének helyreállítására azonban nem kapott támogatást a település, mert "nem kötelezően ellátandó alapfeladatot" biztosító épületről van szó, de erre is volt biztosítás, így az önkormányzatnak lehetősége volt a kárenyhítésre - jelezte a kormánybiztos.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában