Archivum
Húsvéti ellenőrzések a megyében
A Húsvét a családi összejövetelek és a vendéglátások időszaka. Ezekben a napokban valósággal útra kel az ország, s néhány napra a közúti forgalom megszokott sűrűsége hirtelen a többszörösére nő.
A húsvéti közlekedés az átlagosnál jóval nagyobb veszélyt jelent a közlekedőkre nézve. A közúti forgalom jelentős megnövekedése már alapvetően fokozott odafigyelést igényel, melyhez hozzájárul a húsvéti ünnepek velejárója: a tradicionális locsolkodás mellett a rokoni és baráti találkozók is gyakran együtt járnak szeszesital-fogyasztással, amelynek hatása sajnos a közúti közlekedésben is érezhető, ugyanis ilyenkor az átlagosnál is magasabb azoknak a gépjárművezetőknek a száma, akik felelőtlenségből szeszesital fogyasztást követően ülnek a kormány mögé.
Mindezekre tekintettel az ünnep időszakában – április 6.és 9. között – a korábbi évekhez hasonlóan a megyében is szigorú közúti ellenőrzésekre kell számítani.
Az ellenőrzések alapvetően az ittas, vagy bódult állapotban közlekedő gépjárművezetők, kerékpárosok kiszűrésére, az agresszív, szabályszegő gépjárművezetők intézkedés alá vonására és a passzív biztonsági eszközök használatának ellenőrzésére terjednek ki.
A megyében az elmúlt évben ugyan csökkent az ittasan okozott balesetek száma, de aránya az összes személyi sérüléses balesetekhez viszonyítva még mindig az országos átlag felett van. Az idei év első három hónapjában a 86 balesetből 14 esetben volt jelen az ittasság, mint mellék ok.
Balesetmentes Húsvéti Ünnepeket Kíván a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban