Archivum
Indul a tanév a zalaegerszegi főiskolákon
A BGF zalaegerszegi Gazdálkodási Karán 170 elsőéves, a PTE Egészségtudományi Karának Zalaegerszegi Képzési Központjában 142 fő, a NyME Gépészeti és Mechatronikai Intézet Zalaegerszegi Műszaki Képzési és Kutatási Központjában pedig 51 elsőéves diák kezdi meg ezekben a hetekben a tanulmányait.
Csökkenő költségtérítéses helyek
A zalaegerszegi campusba így összesen 363 hallgatót vettek fel a felvételi eljárások során - hangzott el a három intézmény, és az önkormányzat által szervezett közös sajtótájékoztatón.
Balaicz Zoltán alpolgármester elmondta: a hazai adatokat összegezve kijelenthető, hogy országos szinten 110 ezren jelentkeztek az egyetemekre és a főiskolákra, s ez a szám 20 százalékkal kevesebb, mint tavaly.
Ezt erősítette meg Dr. habil. Solt Katalin, a BGF zalaegerszegi Gazdálkodási Karának dékánja is, akinek számításai szerint az állami ösztöndíjas helyek csökkenése miatt 40 százalékkal kevesebben jelentkeztek az alap- és mesterképzésre a gazdaságtudományi képzés területén, így kevesebb hallgatót is vettek fel. Míg tavaly 212 fő kezdte meg ősszel tanulmányait, addig idén a pótfelvételisekkel együtt 170 elsőévessel indul a tanév. Mint mondta: a változások vesztesei a vidéki főiskolák és képzési helyek. A pénzügy és számvitel szak azonban még mindig népszerű, a zalaegerszegi főiskolának pedig nagyon jó híre van országos viszonylatban is. Az elsőéves hallgatók közül a legtöbben viszont az új közszolgálati alapszakot választották; itt negyvenen kezdik meg tanulmányaikat. Öröm továbbá, hogy bővült a képzési kínálatuk: levelező tagozaton pénzügyi mesterképzést is választhattak a jelentkezők.
Dr. Csidei Irén, a PTE Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központjának igazgatója úgy látja, hogy az egészségügyet és a felsőoktatást érintő változások ellenére a képzési központ nem szenvedett az előző karhoz hasonló veszteséget, már ami a jelentkezők számát illeti. Inkább a levelező képzésre jelentkezők száma csökkent, melynek okai a családok pénzügyi helyzetében és a magas képzési költségekben keresendők. Sőt, egyre inkább az a helyzet áll elő, hogy a munkáltatók sem tudják megfizetni az alkalmazottak beiskolázását. Az egészségügyi főiskolán amúgy még mindig a gyógytornász szak a legnépszerűbb, a 142 elsősből 81-en kezdik meg itt felsőfokú tanulmányaikat.
Prof. Dr. Varga Mihály, a NyME Gépészeti és Mechatronika Intézetének igazgatója elmondta: harmadik éve működik Zalaegerszegen a mechatronikai mérnöki képzés, mely tavaly óta levelező képzést is magába foglal. A szak iránt egyre nagyobb az érdeklődés, mely összefügg a térség munkaerőpiaci elvárásaival. Új elemként az önkormányzattal és a környező iparvállalatokkal közösen beindul az úgynevezett duális képzés. Ez annyit jelent, hogy a nyugat-dunántúli régió gépipari és elektronikai vállalatainál, kiválasztás alapján - az iskolarendszeren belüli képzés mellett - 12-13 fő kezdheti meg tanulmányait.
Az igazgató úgy tájékoztatott, hogy a NyME folytatja Zalaegerszegen a humánerőforrás- és infrastruktúrafejlesztést is: adminisztrátorral, főállású tanársegéddel és intézeti mérnökkel kezdik az új tanévet, s még ebben a szemeszterben új hallgatói műhelyt is kialakítanak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba