Archivum
Intézmények helyett támogatott lakhatás
A beteg, ellátott, gondozott helyett használjuk inkább a szolgáltatást igénybevevő kifejezést, ami része a fogyatékkal élők intézményi ellátásban bekövetkezett szemléletváltásnak – hangzott el azon a konferencián, melyet a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság valamint a pózvai Integrált Szociális Intézmény rendezett a down világnap alkalmából Zalaegerszegen.
Kormányzati stratégia a fogyatékkal élők emberibb elhelyezéséért
Dr. Halász Gabriella, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója előadásában arról beszélt, hogy a kormány elfogadta azt a stratégiát, ami újragondolja a fogyatékos személyek intézményi ellátását. A harmincéves program keretében kívánják megvalósítani azt, hogy az érintettek otthonuk közelében, akár saját háztartásukban kapják meg azt a segítséget, amely lehetővé teszi számukra, hogy a társadalom teljes jogú tagjaivá váljanak. Az első akciótervben 1500 intézményi férőhelyet szeretnének kiváltani uniós pályázatok segítségével három év alatt. Mint mondta, sokat gondolkodtak azon, hogy pályázzanak, végül úgy döntöttek ezt a három évet kihasználják a tapasztalatszerzésre, a tanulásra, mert még nagyon sokat kell finomodnia az új ellátási rendszerben szóba jöhető lehetőségeknek.
Kitért arra, ma az intézmények többsége kistelepüléseken, vagy városok szélén található Zalában is, ahol a társadalomtól elkülönítetten élnek a fogyatékkal élők. A stratégiában azt a célt tűzték ki, hogy az intézményi férőhelyeket támogatott lakhatással váltják ki, melyhez szabályrendszert rendeltek. A támogatott lakhatás az öngondoskodás képességére épülő és azt fejlesztő szolgáltatási rendszer, mely biztosítja, hogy az érintettek önálló életvitelt folytathassanak a segítő szolgáltatások igénybevételével. A súlyosabb állapotú, halmozottan sérült, egész napos gondozásra szoruló fekvő betegek intézményi elhelyezését is jobbá kívánják tenni 25–50 férőhelyes lakócentrumok létrehozásával. Ennek szakmai feltételeit most dolgozzák ki.
Sidlovics Ferenc, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Módszertani Főosztály főosztályvezetője nyitotta meg a rendezvényt, beszédében kiemelte a társadalmi elfogadás fontosságát. Dr. Tihanyi Mariann, a Zala Megyei Kórház klinikai genetikusa a Down szindróma sajátosságait mutatta be. Stummer Mária Mara, a Nyitott ház Módszertani Intézet igazgatója a Down-szindrómás gyermekek gyógypedagógiai kísérésének gyakorlatáról elmondta, a családok bevonásával sikeres munka folyik az "életrevalóságra nevelés" jegyében. Baranyai Antalné, a Zala Megyei Integrált Szociális Intézmény gyógypedagógusa az intézményben élő down szindrómás fiatalok fejlesztési lehetőségeit és sikereit mutatta be a hallgatóságnak. Az előadásokban megjelent a társadalom közeledésének és a közvélemény formálásának fontossága, melyben a helyi közösségek és a család szerepe nélkülözhetetlen.
Az Integrált Szociális Intézmény csoportja egy különleges táncjátékban a Répamese egyik feldolgozását jelenítette meg, Németh Nóra, a Békeligeti Iskola 12. osztályos tanulója Wass Albert az Otthon-fa című versét szavalta. A rendezvény a Mandulavirág Fogyatékosok Otthona lakójának, Csiszár Éva versmondó előadásával, valamint Török Zoltán igazgató emlékezéseivel zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész