Archivum
Ismét tárgyaltak az M9-esről
A Zala Megyei Önkormányzat elfogadta a 2011 évi gazdálkodásáról szóló zárszámadási rendeletet, amely még több mint 24 milliárd forintos kiadási főösszeget tartalmazott. Egyúttal módosította a 2012 évi költségvetését is, amelynek 803 millió 391 ezer forintos bevétel-kiadás főösszege jelzi, hogy most már egy költséghatékonyabb, a területfejlesztési feladatokat előtérbe helyező költségvetéssel rendelkezik a megye.
Ülésezett a megyei közgyűlés
Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke az ülést követően hangsúlyozta: a szigorú gazdálkodást folytatva határozott a közgyűlés arról, hogy a foglalkoztatási jogviszonyban álló második alelnök illetményét, a bizottsági elnökök tiszteletdíjának mértékéig csökkenti. Döntés született arról is, hogy a megyei önkormányzat költségvetési mozgásterének bővítése érdekében mintegy 45 millió forint összegű támogatási igényt nyújt be a központi költségvetésben elkülönített tartalékalap terhére.
A 2012. január 1-től a kötelező önkormányzati feladatok között elsőbbséget élvező területfejlesztési hatáskörében eljárva a közgyűlés megtárgyalta az M9-es gyorsforgalmi út előkészítéséről szóló részletes tájékoztatót és megfogalmazta javaslatát a Közép-Európai Közlekedési Folyosó Transzeurópai Közlekedési Hálózat (TEN-T) törzshálózatába történő besorolására, hiszen a megye úthálózatának további fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükséges az uniós források bevonása.
A megyei önkormányzat 2006-ban elfogadott megyei területfejlesztési koncepcióval és 2010-ben elfogadott megyei területrendezési tervvel rendelkezik, melyek legfontosabb elemeit szintén vizsgálta a megyegyűlés, mivel időszerűvé válik a megalapozó tervdokumentumok és háttértanulmányok aktualizálása.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban