Archivum
Kevesebben "léptek közelebb”
Az egészséges és a fogyatékkal élő emberek közeledéséhez kívánt hozzájárulni a Mozgáskorlátozottak Zala Megyei Egyesületének Ifjúsági Csoportja a zalaegerszegi belvárosban tartott „Lépj közelebb!” elnevezésű figyelemfelhívó rendezvénnyel.

– Bár az esélyegyenlőségi nap tavasszal van, de Zalaegerszegen kevesen vettek részt ezen a rendezvényen, ezért gondoltuk, hogy ismét próbálunk közeledni – mondta Sziva Beáta, ifjúsági koordinátor, sorstársi tanácsadó, majd hozzátette sajnos ezúttal is kevesebben léptek közelebb, mint remélték.
A program során az egészséges emberek betekintést nyerhettek a mozgássérültek nehézségeibe, láthattak példát a „talpon” levést, önállóságot, családi életet megvalósító sérültek napi küzdelmeire. Ki lehetett próbálni a kerekesszékkel való közlekedést. Megérinthetett ez a világ a sérültek által játszott játékok másságának megtapasztalása révén. De megmutatkozott kreativitásuk is az általuk készített kézműves alkotásokból való kiállításon.

A mozgássérültek elmondták, gondjaikat tetézi, hogy kevés támogatásra lelnek a városban, az akadály mentesítés nem mindenhol megoldott, illetve nem a számukra legmegfelelőbb formában (rámpa). Sajnálják, hogy az efféle beruházások előtt nem szokták a véleményüket kikérni. Sokan élnek közülük lakásba zártan, akik azonban ép felsőtesttel rendelkeznek, azoknak van esélyük a munkavégzésre is. Ehhez is nyújt segítséget, tanácsot az egyesület, melynek székhelye a Széchényi téren található.

A nap programjai közül a legemlékezetesebb a „Gördülő Tánccsoport” produkciója volt. A nemzetközileg is egyedülálló, mozgássérültek által előadott kerekes székes koreográfia rácsodálkozásra késztetett és elgondolkodtatott egészségeseket és sérülteket egyaránt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés