Archivum
Koraszülöttek ellátására kialakított mentőautókat adtak át
Két csúcstechnológiával felszerelt, koraszülöttek ellátására kialakított mentőautót adtak át a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványnak a közelmúltban Budapesten. A speciális járműveket adományokból és a személyi jövedelemadó 1 százalékából származó felajánlásokból vásárolta az alapítvány. Gárdos László, a szervezet elnöke az összesen 74 millió forint értékű autók átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a két járművet a zalaegerszegi és a nyíregyházi koraszülöttcentrum használja majd.
Az alapítvány vezetője - aki a Magyar Perinatológiai Társaság főtitkára - kiemelte, hogy Magyarországon még mindig magas a koraszülések aránya, bár az utóbbi évtized szakmai és technológiai fejlődésének köszönhetően jelentős javulást értek el az idő előtt világra jött újszülöttek ápolásában, életben tartásában.
Elmondta, mára már egy 24 hetes, 500-600 grammos koraszülöttnek is van esélye az életben maradásra, míg korábban a 28. hét előtt született gyermekeken nem tudtak segíteni.
Magyarországon évente a körülbelül 90 ezer szülésre 8 ezer koraszülés jut, ami azt jelenti, hogy minden tizenegyedik gyerek idő előtt jön a világra, és ez az adat évek óta stagnál. Az ezeknél az újszülötteknél az első órákban kapott megfelelő ellátás nagyon fontos, főleg az 1500 grammnál kisebb súllyal születetteknél - ismertette Gárdos László.
Velkey György, a sajtótájékoztatónak helyet adó Bethesda Gyermekkórház főigazgatója arról beszélt, hogy a drámai demográfiai adatokat ismerve különösen nagy jelentőségű a koraszülöttmentés és -ellátás fejlesztése. Az egészségügyön belül kiemelkedő helyen kell szerepelnie a gyermekellátás fejlesztésének, ehhez önálló szakmai programot kell megfogalmazni - mondta. A kórházigazgató úgy fogalmazott, hogy az utóbbi években hatalmas volt a fejlődés a koraszülött-intenzív centrumokban, de a mentésnek is magas színvonalúnak kell lennie.
Zacher Gábor toxikológus, a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a drog- és alkoholfogyasztás, valamint a dohányzás jelentősen befolyásolja a magzat fejlődését, és koraszüléshez vezethet. Azt mondta, a gyermekbiztonságnak nem a fogantatással kell kezdődnie, hanem már a gyermek tervezésének időszakában oda kell figyelni az esetleges káros szenvedélyek kiiktatására, hiszen számos - az egyéntől független - rizikófaktort úgysem lehet megszüntetni. A főorvos - aki szerint még mindig sokszor hiányzik az egyéni felelősségvállalás - elmondta: a káros szerek használata vagy a túlzott dohányzás és alkoholfogyasztás sokszor vezet a terhesség első harmadában vetéléshez, a méhlepény korai leválásához, illetve koraszüléshez, de ezek kihathatnak a gyermek mentális és viselkedési fejlődésére is.
A most átadott két koraszülött-mentőautó a legkorszerűbb berendezésekkel üzemel. Inkubátor, a nagyon kicsi súlyú újszülöttek lélegeztetésére alkalmas berendezés, beépített monitor és egy újraélesztő-asztal is helyet kapott benne.
Gárdos László elmondta, 2002 óta van Magyarországon szervezetten koraszülöttmentés. Az alapítvány 2007-es működése óta az országban nyolc centrumban nyújtanak ellátást, ami 80 százalékos lefedettséget jelent.
Az alapítvány az Országos Mentőszolgálat költségvetésén keresztül kapja a finanszírozást, indulhat közbeszerzéseken, és pénzbeli felajánlásokból gazdálkodik. A most átadott egyik mentőautó három év pénzgyűjtésének eredménye, a másikat magyarországi cégek adományaiból vásárolták és szerelték fel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára