Archivum
Kormányzati támogatás Zalaegerszegnek
Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 800 millió forintos központi kiegészítő támogatást kap Zalaegerszeg. Mint elhangzott, fejlesztési és működési kiadások biztosítására. Erről a kormány december 22-én döntött.
Vigh László utalt arra, hogy a magyar gazdaság mintegy 3,5 százalékkal növekedett az idén, és ma Magyarországon 360 ezer emberrel többen dolgoznak, mint 2010-ben. A munkanélküliségi ráta 7 százalék, ezt szeretné a kormány 2018-ig 300 ezer fő alá csökkenteni, mert akkor szinte teljes foglalkoztatottságról lehetne beszélni. Az a cél, hogy mindenki tudjon dolgozni, aki akar. A jövő évre 2,4 százalékos költségvetési hiányt terveznek, a cél természetesen, hogy nulla százalékos legyen.
Az országgyűlési képviselő jelezte: 2012-ben 800 milliót, 2013-ban 1,3 milliárd forint kiegészítő támogatást kapott a kormánytól a zalai megyeszékhely. Hozzátette: a városnak törekednie kell arra, hogy bevételei és kiadásai egyensúlyban legyenek.
Balaicz Zoltán köszönetet mondott Vigh Lászlónak a támogatás megszerzésében nyújtott segítségért, majd arról beszélt, hogy a kormány elismeri, és nagyra értékeli, hogy Zalaegerszeg jól gazdálkodott az elmúlt években, nem volt működési hitele, nem került sor adósságkonszolidációra. Viszont nem lehet "örökké attól függeni" mikor milyen segítséget kapnak, ezért hosszútávon kell a város költségvetését stabilizálni – hangsúlyozta a polgármester.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész