Archivum
Legyen más a szenvedélyed
Kábítószerügyi szakmai napot tartott az önkormányzattal közreműködve a zalaegerszegi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF). A múlt héten megrendezésre kerülő egynapos programsorozat a Zala Megyei Kórház Drogambulanciáján kezdődött, majd délután a helyi televízió stúdiótermében folytatódott szélesebb közönség előtt.
Szakmai nap a drog ellen
A délelőtti programon a drogprevenció területén dolgozó szakembereket Balaicz Zoltán alpolgármester köszöntötte. Mint mondta a városban 2001 óta működik a KEF, melyet a szakmai szervezetekkel, rendőrséggel és az egészségügyi intézményekkel karöltve hozott létre a város. Folyamatosan szerveznek programokat, fórumokat, hiszen a céljuk az, hogy minél szélesebb körben hívják fel az ifjúság figyelmét a kábítószer használat veszélyeire. Annál is inkább, mert prevenció ide vagy oda, a droghasználat jelentősen megváltozott a 90-es évek óta. Akkor csak egy szűk kör került még kapcsolatba a drogokkal, mára azonban egy felmérés szerint már minden harmadik fiatal legalább egyszer kipróbált valamilyen drogot. Legtöbb esetben ez cannabis, vagy valamilyen éppen népszerű dizájner-drog.
Az alpolgármester azt tapasztalja, hogy egyre inkább azok a prevenciós előadások, programok járnak sikerrel, amiken olyan fiatalok vesznek részt és osztják meg a negatív tapasztalataikat, akiknek már sikerült "lejönniük a cuccról". Aki ugyanis már túl van a mélyponton, sokkal hitelesebb szereplő a diákok szemében, mint egy bűnügyi, vagy egészségügyi szakember, aki csak általánosságban beszél a problémáról.
A fórumon részt vett Kiss Norbert az EEMI helyettes államtitkára is, aki szerint ha a kormány folytatni tudja a jelenlegi drog ellenes stratégiáját, 2020-ra visszaszorulhat Magyarországon mind a kábítószer fogyasztás, mind pedig a terjesztés. Az államtitkár szerint lehet beszélni liberalizációról, el lehet bagatellizálni a füvescigi hatásait, ám a felmérések azt bizonyítják, hogy majdnem minden kemény drogos marihuánával kezdte. A politikus szerint paradigmaváltásra van szükség a drog elleni küzdelemben. Rács mögé lehet dugni az alvilág dílereit, de biztos, hogy helyettük rövid időn belül jön két új. Éppen ezért a hangsúlyt a családra és az iskolai, munkahelyi közösségre kell helyezni. Annál is inkább, mert a felmérések szerint a magyar szülők átlagban 7 percet foglalkoznak gyerekeikkel, így nem csoda, hogy a fiatalok nem tudják az internetről és egyéb médiumokból érkező információk tartalmát megszűrni, értelmezni.
Kiss Norbert szerint a közösségek azok, akik tehetnek a probléma ellen, hiszen ha egy fiatal pozitív környezetben van, szerető emberekkel találkozik, és van célja, értelme a mindennapjainak, akkor nem lesz oka arra, hogy káros szerekkel pótoljon valamiféle mentális vagy szellemi hiányt. E célból a kormány "Legyen más a szenvedélyed" címmel egy országos kampányt is indít, ami a sport, a tánc vagy éppen a zene a felé igyekszik terelni a fiatalokat. A lényeg, hogy értelmes célokat, és időtöltést találjanak maguknak, és rájöjjenek arra, hogy a szenvedély szó pozitív, építő cselekvés felé is irányulhat - fogalmazott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész