Archivum
LMP: a részvételi költségvetésben hisznek
Az önkormányzati munka jövőjéről, illetve annak lehetséges metódusáról tartott sajtótájékoztatót a Lehet a Más a Politika (LMP) a zalaegerszegi Skála áruházzal szomszédos lépcsősornál. Dr. Paksy Zoltán, az LMP Zala megyei szervezetének szóvivője, a párt zalaegerszegi listavezetője elmondta: azért ezt a szimbolikus helyszínt választották, mert a lépcsősor felújítása – ami jelenleg is zajlik – tökéletesen tükrözi a jelenlegi városvezetés hibás elképzeléseit.
Visszaadni az önkormányzatok önrendelkezését
A megújuló lépcsősort ugyanis csak egészséges emberek tudják igénybe venni, illetve közülük sem mindenki, hiszen sem babakocsit, sem kerékpárt nem lehet feltolni a lépcső mellett. Rámpa ugyanis nem készült. A kerekesszékkel közlekedőknek ezek után pláne semmi esélyük sincsen, hogy használják a Landorhegyi városrész egyik legforgalmasabb lépcsősorát. Ez a szemlélet jól jelzi a helyi önkormányzat működési mechanizmusát, vagyis azt, hogy nem kérdezik meg az itt élőket az egyes döntések előtt.
A sajtótájékoztatón részt vett Gertsmár Ferenc veszprémi önkormányzati képviselő, az LMP országos elnökségének tagja, aki szerint új irányra lenne szüksége a magyarországi önkormányzati rendszernek. Vissza kell adni az önkormányzatok önrendelkezését, és az emberek hitét, hiszen mindenki tehet valamit a saját közösségéért. A jövő önkormányzata a képviselő szerint a párbeszédre kell, hogy épüljön. A részvételi demokráciában és a részvételi költségvetésben hisznek: módot kell találni arra, hogy az emberek beleszólhassanak a város költségvetésének alakulásába, hogy mire, mennyit költ a város - fogalmazott. A párt ezen kívül a helyi népszavazások rendszerére is nagyobb hangsúlyt fektetne, mert szerintük az elmúlt 24 évben nem tudott erőre kapni ez a véleménynyilvánítási és döntésbefolyásolási forma.
Paksy Zoltán a közelgő választásokkal kapcsolatban elmondta: mivel nekik nem sikerült polgármester jelöltet állítaniuk, kaptak felkérést arra, hogy más szervezet ellenzéki jelöltjét támogassák. Az LMP azonban nem kíván más jelöltet támogatni, és erre nem szólítják fel szavazóikat sem. Arra biztatják a választópolgárokat, hogy október 12-én a polgármester személyét illetően döntsenek belátásuk szerint, ám az önkormányzati képviselőjelöltek közül válasszák az LMP embereit. Mert csak így van esélyük arra, hogy listáról bekerülhessenek a képviselőtestületbe.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára