Archivum
Március 15-e a sajtó ünnepe
Március 15-e előestéjén a zalaegerszegi önkormányzat a már hagyományos sajtónapi fogadását ezúttal a Pedro étteremben tartotta. Gyutai Csaba polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: a sajtószabadság a legfontosabb alapjog, és Magyarországnak ezen a téren nincs szégyenkeznivalója. Szólt az elmúlt év sikereiről, és min t fogalmazott, a város kiheverte a nehézségeket, költségvetése szilárd. Ezekről a sikerekről szeretnék beszámolni a lakosságnak, mert fontos, hogy mindenről tájékoztatást kapjanak. "Szeressék ezt a várost" - fogalmazott a polgármester megköszönve a jelenlévő újságírók munkáját. Doszpoth Attila alpolgármester is kiemelte a helyi sajtó fontosságát.
Fontos a helyi sajtó
Arról beszélt, hogy a médiumok képviselői azokat a kérdéseket teszik fel a város vezetőinek, melyek az embereket érdeklik, és válaszokat szeretnének. Ezzel is segítve a munkájukat. Dr. Kovács Gábor jegyző szerint az önkormányzat a testület, és a hivatal rendben és kölcsönös bizalommal működik, ezért Zalaegerszeg különleges helyzetben van.
A városi sajtóreggelin Gyutai Csaba mondott köszöntőt
A helyi médiumok képviselőit köszöntötték a megyeházán is. Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke kiemelte a helyi sajtó jelentőségét, hozzátéve: fontos számukra, hogy a sajtó működésének feltételei is biztosítottak legyenek. Ugyanis rajtuk keresztül értesülnek a megyében élők a fontos eseményekről, a környezetükben történtekről.
A megyeházán is fogadták a helyi sajtó képviselőit
Rigó Csaba kormánymegbízott szintén köszönetet mondott a munkáért, és mint fogalmazott, közös a céljuk, ez pedig az állampolgárok minél pontosabb kiszolgálása. Ezért joga van tudni a sajtónak mindenről, ami érdekli az embereket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10