2025.06.19., csütörtök - GyárfásZalaegerszeg időjárása

Archivum

Megalapozott ítéleteket hoztak

2014. április 08. kedd, 08:27
Címkék:

A Zalaegerszegi Törvényszék a gyorsaság és az ítélkezés megalapozottsága tekintetében egyaránt eredményes tevékenységet végeztek a 2013-as törvénykezési évben – értékelt az összbírói értekezletet követő sajtótájékoztatón az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.

osszbiro1

Értékelték a Zalaegerszegi Törvényszék elmúlt évi munkáját

Dr. Handó Tünde azt mondta, a minőségi munkát többek között az jelzi, hogy a Btk. változásai ellenére a járásbírósági büntetőszakban mindössze tizenhét százalékos volt a fellebbezési arány, s az ügyek csupán három százalékát helyezték hatályon kívülre. Emlékeztetett arra, hogy a Zalaegerszegi Törvényszék az egész ország igazságszolgáltatását támogatta és inspirálta a létrehozott könyvtári rendszerrel; ma már mindennapos dolog, hogy a bíróságokon valamennyi irat és cikk elérhető a bírók számára.

A "Nyitott Bíróságok" programot megelőzően is kezdeményező szerepet vállalt magára a Zalaegerszegi Törvényszék, amely jó kapcsolatot ápol a középiskolákkal a bíróságok tevékenysége megismertetése terén. Folyamatosan tudott megújulni ezen a területen: a nyitottság jegyében két évvel ezelőtt a Múzeumok Éjszakája programhoz is csatlakozott, ami szintén minta lehet valamennyi törvényszék számára. Mint fogalmazott, nem elég a minőségi és gyors ítélkezés, az is fontos, hogy az emberek bízzanak a bíróságokban. Ennek érdekében a közösségi oldalakat is fel kívánják használni arra, hogy ismereteket adjanak át a bíróságok ítélkezési és igazgatási munkájáról.

Dr. Csanádi Lajos címzetes táblabíró, a Zalaegerszegi Törvényszék elnökhelyettese beszámolójában többek között elmondta, 2013-ban országosan és Zala megyében is növekedett az ügyek száma, ezen belül radikális növekedést mutattak a szabálysértési ügyek. A Zalaegerszegi Törvényszékre, a zalai járásbíróságokra, valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróságra 37212 ügy érkezett, melyből 36906 ügy fejeződött be. Ez országosan is kiemelkedő teljesítményt jelent. 2013-ban a céges ügyérkezés csaknem duplájára emelkedett. A 2012. évi 7266 kérelemmel szemben 13747 bejegyzési kérelem érkezett az elmúlt évben, ami az adat-kiegészítés jogszabályi változásaival függött össze. A Zala megyei bíróságainak tanúgondozóihoz 1131 esetben fordultak az idézettek. A tanúgondozási tevékenység szintén sikeresnek bizonyult, ami az érintettek elégedettségét vívta ki.

osszbiro2

A "Nyitott Bíróság" programba 14 iskola 1477 diákját invitálták az elmúlt évben. A fiatalok 31 tárgyaláson vehettek részt, a törvényszék munkatársai 20 osztályfőnöki órát tartottak számukra. Három alkalommal bíróságot tekintettek meg, és egy alkalommal per-szimuláció keretében megismerhették, hogyan is zajlik egy bírósági tárgyalás.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy dr. Magyar Károly törvényszéki elnöki megbízatása február 28-án lejárt. Huszonkét évig töltött be ezt a tisztséget a címzetes táblabíró, aki köszönetét kifejezve a sajtó munkatársainak úgy fogalmazott, a deáki szellemnek megfelelően, őszintén, átláthatóan és teljes képet adódóan tájékoztattak a törvényszék munkájáról.

Az összbírói értekezleten az Országos Bírói Tanács döntése alapján oklevéllel ismerték el dr. Szolik Enikő, a Nagykanizsai Járásbíróság bírájának tízéves tevékenységét.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)