Archivum
Menza: diétás ételekre is van lehetőség
Egyre több fiatalnál diagnosztizálnak ételallergiás, vagy különböző táplálékfelszívódási betegségeket. A probléma megnehezíti a családok életét, hiszen nem könnyű az életmódváltás, nemet mondani egy-egy csábító falatra, pedig még felnőtt korban sem egyszerű.
Gluténmentes konyha a Petőfiben
Ehet-e a menzán egy cukorbeteg, laktóz-, vagy lisztérzékeny gyerek, egyáltalán a közétkeztetés felkészült-e az efféle esetekre - merül fel sokakban a kérdés. Az elmúlt hetekben a téma azért is fókuszba került, mert a diákoknak nyolcadik osztályos korukig, délután négy óráig kötelező az iskolában maradniuk. Meleg ételre, márpedig szükségük van azoknak is, akik diétáznak.
Zimborás Béla, a zalaegerszegi önkormányzat humánigazgatási osztályának intézményfenntartó szakreferense érdeklődésünkre elmondta: már évekkel ezelőtt felmerült az igény a diétás menzára. Szülők, és háziorvosok egyaránt jelezték a problémát, hiszen a beteg gyermekek száma évről évre növekszik. Mint mondja, az intézményi közétkeztetésre tavaly írtak ki pályázatot, melyre már olyan jelentkezőket vártak, akik vállalni tudják a diétás menüt is. "Ez leginkább a glutén-, és laktózérzékeny, valamint a csökkentett szénhidráttartalmú, és szójamentes ételsorra vonatkozott. A pályázatot elnyerő céggel így már olyan szerződést kötött a város, mely tartalmazza az alternatív lehetőségeket is. Ráadásul nem külön díj ellenében, vagyis az általános étkeztetési díjjal azonos áron kínálják az ebédet" - folytatta a szakreferens.
Diétás káposztástészta és kakós sütemény - gluténmentes lisztből, speciális eljárással
Az idei tanévben összesen körülbelül 30 gyermeket érint a város közoktatási intézményeiben a diétás étkezés. (Az önkormányzat 35 főig vállalja az általános menüvel azonos áru diétás ételsor előállítását, ám ez után is van mód kompenzációra.) "Mivel nincs minden intézményben főzőkonyha, ezért egy-egy központi konyhából, éthordóban érkezik a menüsor az adott helyszínre" - tájékoztatott Mateisz Roland, a Hungast-Nyugat Kft. területi vezetője. Az óvodásoknál mindössze két tejmentes menüt kell főzniük. A megyeszékhelyi Kölcsey-, Eötvös-, Landorhegyi- és Petőfi-iskola konyháiban pedig csökkentett szénhidráttartalmú, tejmentes, szójamentes ételek is készülnek. A lisztérzékeny diákok mindennapi ebédjét a Petőfi-iskola egy külön konyhájában készítik, és innen szállítják ki az érintett tanulóknak az ételt.
Megtudtuk: ez utóbbi, vagyis a gluténmentes menü biztosítása a volt legnehezebb feladat. Rengeteg olyan alapanyag van a boltok kínálatában, amiben alapvetően nincs glutén, de a tartósítás, gyártás vagy, csomagolás során érintkezhet vele, és erre fokozottan ügyelni kell. A lisztérzékenyek ételeinek elkészítéséhez ezenkívül speciális, zárt konyhára van szükség, hiszen sem a konyhai eszközök, sem az alapanyagok nem érintkezhetnek gluténtartalmú élelmiszerrel. Ezért volt szükség külön konyha kialakítására, ahol olyan szakácsot alkalmaznak, aki már jártas a speciális menü elkészítésében. A cég ezen kívül dolgozói között két dietetikust is foglalkoztat, valamint a helyi Lisztérzékeny Egyesülettel is kapcsolatban állnak, így a menüsorok biztonságosak.
Kiss Józsefné szakács (balról) három éve csak gluténmentes ételeket készít a konyhán
A területi vezető elmondta: a változatosságra is törekednek, és igyekeznek gazdagítani a kínálatot. "Elég nagy lelki teher egy gyereknek - főleg kezdetben -, ha nem ehet bizonyos ételfajtákat. Hogy elkerüljük azt a csalódást, hogy míg mások ebédjének végén sütemény van, addig a cukorbetegekén, vagy lisztérzékenyekén gyümölcs, próbálunk speciális lisztek felhasználásával desszerteket készíteni. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a diákoknak ízlik az étel, és hamar megszokják a különleges, csak nekik készült fogásokat".
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n