Archivum
Mérnöki képzés
Keresztféléves képzést indít Zalaegerszegen a Nyugat-magyarországi Egyetem gépészeti és mechatronikai intézete: mechatronikai mérnöki BSc szakot, levelező tagozaton, költségtérítéses formában. Az évnyitóra február 17-én kerül sor, az induló létszám 17 fő.
Beiskoláztak a cégek
A felvett hallgatók jórészt már felnőttek, akiket saját gépipari cégeik iskoláztak be annak érdekében, hogy magasabb végzettséget szerezzenek és így a vállalaton belül is előrelépve mérnöki munkával, foglalkozzanak majd. Balaicz Zoltán alpolgármester nagy sikernek tartja, hogy már másodszor sikerült elindítani a városban, keresztféléves formában is a mechatronikai mérnöki képzést.
A megállapított ponthatár 258, ezt január 24-én hozták nyilvánosságra. Országosan ezekre a képzésekre több mint hatezren jelentkeztek. A kérelmezők nyolcvan százaléka e-felvételin adta be jelentkezését. A felvételt kérők között fele-fele arányban voltak férfiak és nők, a legidősebb keresztféléves jelentkező 1946-ban született. Azokat a jelentkezőket nem vették fel, akiknek az összpontszáma nem érte el a felvételi ponthatárt, vagy nem rendelkezett a képzéshez szükséges végzettséggel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban