Archivum
Mesterházy Attila Egerszegen
Kék és piros sátor alatt vagy másfélszázan, sör, bor és szendvicsek társaságában, néhányan arrébb a céllövést gyakorolják, és nyugodtan bírálhatták a jelenlegi hatalmat - pillanatkép az MSZP egerszegi szervezetének a városi ifjúsági és sportcentrumban megszervezett juniálisáról.
Párbeszéd a nemzetért az MSZP juniálisán
A rendezvény vendége Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke volt, aki a budapesti választmányi ülésről érkezett Zalaegerszegre. Kérdésre válaszolva röviden szólt az ülésen elfogadott, 2014-ig szóló stratégiájukról. Mint mondta, a széleskörű közvélemény-kutatásuk tapasztalatain alapulva elsősorban az emberek egzisztenciális, hétköznapi problémáira összpontosítva kívánnak szavazókat szerezni. "Kisemberpártiság", baloldali karakter, a mindennapi élet jobbá tétele áll stratégiájuk középpontjában. Nyilvánvalóvá kívánják tenni, hogy lehet változtatni, a jelenlegi hatalmat le lehet győzni, amit alátámaszt, hogy a Tárki közvélemény-kutatása szerint a biztos pártválasztók körében már utolérték a Fideszt.
Mesterházy Attila (középen) a választási programjuk alapjairól is beszélt
Az MSZP elnöke sajtótájékoztatóján a "Párbeszéd a nemzetért" vitairatuk főbb elgondolásait ismertette. Mint mondta, ez a konzultációs anyag még nem választási program, de annak mindenképpen megalapozója. Ezzel akarják jelezni, nem csak saját véleményüket fogalmazzák meg, hanem kíváncsiak mások elgondolásaira is. A megszorítások, adóemelések helyett munkahelyteremtésre, gazdasági növekedésre kívánják helyezni a fő hangsúlyt. Ehhez be kell indítani a gazdaság motorjait, bár a nehézségekben nem teljesen Orbán és Matolcsy a bűnös, de gazdaságpolitikájuknak nagy a szerepe abban, hogy nem növekedésre, hanem zsugorodásra, recesszióra számíthatunk, nő a szegénység, a munkanélküliség, komoly gondokkal küszködnek a kis- és középvállalkozások. A költségvetési tételek átcsoportosítását elkerülhetetlennek tartják, hiszen mintegy 200 milliárd forintot költ a kormány értelmetlen, felesleges, vagy luxusberuházásokra, akkor, amikor az egészségügyi dolgozók béremelésére mindössze harmincmilliárd forint jut, a pedagógusokéra pedig semmi.
Szeretnék jó előre megmondani, mire számíthat a magyar állampolgár, amennyiben az MSZP ismét hatalomra jut.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban