Archivum
Milyen legyen a csácsi városkapu?
A csácsbozsoki városkapu tájképi rendezéséről folytatott eszmecserét a megyeszékhelyi Városesztétikai Társaság (VÁRTÁR). A Göcseji Múzeum Kisfaludi termében rendezett összejövetelen a város keleti bejáratának várható rendezési terveiről, valamint a körforgalom közepén felállítandó műalkotás lehetséges variációiról is beszélgettek.
Ötletpályázat a körforgalom rendezésére
Boda László a civil szervezet vezetője elöljáróban elmondta: a körforgalom középpontjának mielőbbi rendezése érdekében egy ötletpályázat tervével fordultak Gyutai Csabához. A polgármester válaszleveléből azonban kiderült, hogy az önkormányzat is ötletpályázatot hirdet a csomópont esztétikus továbbfejlesztése érdekében. A VÁRTÁR elnöke örül város kezdeményezésének, bár mint mondta, eredeti tervük mellet kitartva, ők is gyűjtik majd az ötleteket. Bíznak abban, hogy együtt tudnak működniük az önkormányzattal, és áprilisban, a pályázat zárásakor sikerül összegezniük a beérkezett javaslatokat. Azt azonban még nem tudják, hogy az ötletbörze lezárulta és a pályázat elbírálása után mikor valósul meg a beruházás, hiszen a polgármester azt is jelezte, hogy a 2012-es költségvetésben erre nem lesz külön fedezet.
Aktív zöldfelületet és tájba illő térelemeket szeretnének
A városvédők már régóta figyelik a 76-os főút csácsbozsoki kereszteződésének sorsát. Örülnek, hogy itt került felállításra a Szent István szobor, pártolták a közlekedési csomópont körforgalommá alakítását is, büszkék rá, hogy az építkezések kezdetén sikerült megvédeniük a déli (autószalonokkal azonos) oldalon lévő nyárfát és fasort. Az alsónemesapáti elágazó felől a városba igyekezve azonban az látható, hogy van még bőven tennivaló. Hiányolják, hogy nem született átfogó terv a keleti városkapu egységes rendezésére, s fájlalják, hogy a körforgalom már említett déli oldalán, az István szoborral átellenben hamarosan autómosó létesül, ami szerintük nem a tájhoz és környezethez illő stílusban épül majd meg. Boda László javasolta, hogy az ötletpályázat ne csak arra terjedjen ki, hogy milyen műtárgy kerüljön a körforgalom közepére, hanem arra is, hogy a csomópont és a szobor környezete hogy nézzen ki a jövőben. Ők egyfajta "zöld" megoldást tudnak elképzelni. Fásítással, tájépítészeti elemekkel.
Czeglédy András építész hozzászólásában ezzel kapcsolatban elmondta: azért fontosak a konkrét tervek, mert ha egy területre nincs semmilyen elképzelés, akkor az gyorsan kikopik a "zöld" kategóriából, s a városvezetők ilyenkor inkább a beépítettséget támogatják a rendezetlenséggel szemben. A hamarosan felépülő autómosó már itt is erre utal. Azonban még nincs veszve minden. Az építész, aki az Egerszegi Bringaklub tagja is, sajnálja továbbá, hogy a csomópont átépítése után sem lehet a csácsi városrészt biztonságosan megközelíteni kerékpárral.
Mi kerüljön a körforgalom közepére? Ötletpályázatot hirdet az önkormányzat és javaslatokat fogadnak a civilek is
Kocsárdi István, a Zala Megyei Építészeti Kamara elnöke javasolta, hogy a városkapukat komplexen kezeljék. Jó lenne, ha minden városrész be-illetve kivezető szakasza az adott településrészre jellemző stílusban, ám egységes koncepció alapján újulhatna meg. Ehhez az elképzeléshez többen is csatlakoztak. Agg Ferenc építész szerint a városkapu fogalom összességében azt jelenti, hogy az ide érkezők rendezett közutakkal, aktív zöldfelülettel és esztétikus objektumokkal, műtárgyakkal találkozhatnak.
Herkliné Ebedli Gyöngyi, a csácsi és bozsoki városrész önkormányzati képviselője a felvetésekre reagálva elmondta: az autómosó létesítésével ő sem értett egyet, de ezzel már együtt kell élni. A városkapu rendezésével kapcsolatban ő is zöldpárti. Szerinte a környéknek van három fix pontja, az István szobor, a körforgalom és a meglévő zöld felületek, beleértve a környező dombokat is. Ezek hangulatához kell a tájat igazítani. A körforgalom közepének hasznosítására több javaslat is érkezett már. Például számos képzőművészeti alkotás ötlete, de egyelőre az sem biztos, hogy feltétlenül műtárgynak kell kikerülnie. Lehet, hogy valamilyen tájépítészeti vagy hangulati elem lesz a jó megoldás.
Örül a városvédők kezdeményezésének és ötleteinek, s reméli, hogy a helyszín rendezése szép példája lesz a város és a civilek hatékony összefogásának.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés