Archivum
Mindszenty-kiállítás a ferenceseknél
Mindszenty József születésének 120 és a zalaegerszegi ferences templom felszentelésének 85. évfordulója alkalmából rendezett kiállítással, és ünnepi szentmisével emlékeztek a bíborosra. A szentmisét Konkoly István püspök és Magyar Gergely ferences provinciális celebrálta, a ferences templom toronyszobájában Áder János köztársasági elnök nyitotta meg a tárlatot. A kiállításon Mindszenty zalaegerszegi tevékenységét, üldöztetésének, és emigrációjának eseményeit láthatják az érdeklődők. Az anyagok Andor Imre magángyűjteményéből, a megyei levéltárból és a Göcseji Múzeumból származnak.
Áder János köztársasági elnök méltatta a bíboros életét
A kéziratos dokumentumok mellett látható a bíboros zalaegerszegi miseruhája, az amerikai nagykövetségen használt térdeplője és az első zalaegerszegi ferences házfőnök, Deák Szulpic naplója is.
Az államfő köszöntőjében arról beszélt, hogy Mindszenty nélkül más lenne a közös huszadik századi történelmünk. "Úgy kell emlékeznünk rá, mint ahogy a legkedvesebb tanítónkra szoktunk emlékezni, akinek sokat köszönhetünk". Adósai vagyunk a zalaegerszegi lelkipásztornak, aki a legalaposabban kritizálta a bolsevista ideológiát, amit az akkori vezető magyar politikusok nem igazán ismertek. Adósai vagyunk azért is - folytatta - mert a XX. század magyar történelmének egyik legkiválóbb alakja volt, ennek ellenére méltatlanul keveset tudunk róla. Középiskolás korunkban csak annyit tanítottak, hogy ő volt a klerikális reakció híve, a nép ellensége.
Áder János felidézte: Mindszenty pappá szentelése után másfél évvel került Zalaegerszegre, ahol 27 éven át, szolgált, és a város sokat köszönhet neki. Ő építette a ferences templomot és kolostort, illetve telepítette le a barátokat a megyeszékhelyen. Megszervezte a szegénygondozást, kórházi missziót hozott létre, támogatta a rászorulókat és részt vett az Oncsa-házak építésében is. Munkássága követendő példa ma is, ezért emlékezetünkben meg kell őt őrizni - fogalmazott a köztársasági elnök.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba