Archivum
Ötvenéves "a gépipari"
Hosszú évekig "a gépipari" névvel emlegették a jelen tanévben fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Ganz szakközépiskolát. Az oktatási intézet 1962-ben a zárda épületében kezdte meg működését, négy osztállyal, három állandó és néhány óra adó tanárral. Egy év múlva, állandó, hét fős férfi tanári karral (mely egyneműség 1971-ig tartotta magát) költöztek a jelenlegi, akkor még sokkal kisebb méretű épületbe. Az országban utolsók között Zalaegerszegen indult műszaki képzés 5 évtizeddel ezelőtt, mely a legjobb hírű szakképzők közé nőtte ki magát rövid idő alatt.
A jubileumot április közepéig tartó programsorozat élteti majd, melynek nyitányaként önkormányzati támogatással felújított tantermet avattak, látványos, múltat idéző kiállítás is nyílt az aulában és időkapszulát helyeztek a jövő diákjainak szóló üzenetekkel.
Az ünnepségen megjelent polgármestert, úgy is mint egykori "ganzost", valamint a társintézmények igazgatóit, volt kollégákat és öregdiákokat köszöntött Vargáné Bérczes Bernadett igazgató, aki öt előd munkáját folytatva áll a jelenleg 587 tanulót befogadó iskola élén. Kiemelte az iskolában folyó műszaki képzés jelentőségét a térség munkaerőpiacán.
A visszaemlékezés két egykori diák, Gyutai Csaba polgármester és dr. Németh Árpád, a Zalaegerszegen működő műszaki egyetem gépészmérnöki karának igazgatója tisztje volt. A polgármester elmondta, a megye gazdasági és ipari szerkezetének átalakulása indokolta az iskola létrejöttét. 1970. október 8-án vette fel az intézmény Ganz Ábrahám nevét, 1972-ben saját kollégiummal rendelkezett, egyre több neves környékbeli vállalat számolt az itt képzett szakemberekkel, melyek sorát 1982-től autóforgalmi szakon tanulók is bővítették. Gyutai Csaba felidézte a diákok életében jelentős tanórán kívüli képzéseket, szakköröket, kulturális életet, melyek a gépiparon túli élet értékeire tanítottak. Megemlékezett az egykori igazgatókról, Sereg József, Vas Gyula, Vajda László, Tóth István, Baján Antal, s számára példaértékű egykori osztályfőnökéről, tanárairól. Majd elismerő oklevelet adott át a város nevében az iskolának.
Dr. Németh Árpád gépészmérnökként, szakmai szemmel is elismerően szólt a Ganz iskolában folyó munkáról, hozzátette, az innét felvételiző diákok nagy valószínűséggel javítják a felsőfokú képzés tanulmányi átlagát is.
Ünnepi műsorral a 10-11. osztályos diákok szolgáltak, Rózsás Klaudia volt diák közreműködésével. Majd jelképesen átadta a polgármester a felújított osztálytermének kulcsát, Kovács Klaudia, 11. osztályos diáknak. A kiállításon Vucskóné Talabér Tünde tanárnő kalauzolta végig a vendégeket. Az udvaron, a 10 évvel ezelőtti évfordulón állított emlékműnél az öreg diákok nevében Konrád Zoltán, a tanárok nevében Koré József, a diákok nevében Kovács Kaludia fogalmazott meg üzenetet a jövő generációjának. A műszaki pálya becsületéről, az emberiességről és az elképzelt jövőről szóló szavak mellé a Zalai Hírlap és a ZalaEgerszeG újság néhány példányát is elhelyezték az idő kapszulában, melyet 50 év múlva lesz esedékes felnyitni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában