Archivum
Sikeres év volt 2014!
Három választás volt az idén, tisztességesen, a demokrácia alapelveit figyelembe véve. A polgári erők mindhárom alkalommal győztek, óriási felhatalmazást kaptak, ami nagy felelősség is egyben – fogalmazott Vigh László, az 1-es választókerület országgyűlési képviselője érdeklődésünkre, év végi összefoglalójában.
Vigh László országgyűlési képviselő optimista
– Ismételten feladatot kaptunk, ami arról szól, mit tudunk az embereknek, a vállalkozóknak, a településeknek segíteni abban, hogy előbbre jussanak, boldoguljanak. Az országgyűlésben a legnagyobb feladatunk a devizahitelek kivezetése volt, sok támadás ért bennünket ezzel kapcsolatban. Nem mi vagyunk ezért a hibásak, nem az elmúlt négy évben vették fel a hiteleket az emberek – tette hozzá az országgyűlési képviselő.
A jövővel kapcsolatban hangsúlyozta: indul az új uniós pénzügyi ciklus, amely nagyon fontos feladatok elé állítja Zala megyét, Zalaegerszeget és az egész választókerületét. 2014–2020 között óriási pénzmennyiség érkezik hazánkba, ennek tisztességes felhasználását kell koordinálni, levezényelni. A 2015-ös év még inkább a tervezés, a pályázatok éve lesz, a pénz 2016 és 2018 között érkezik majd az elképzelések szerint. Orbán Viktor miniszterelnök úr mondta a közelmúltban, hogy jelenleg az ország nem tudja eltartani magát, a költségvetési hiány most 2,4 százalék, szeretnénk, ha 2018-ra nulla százalék lenne.
– A következő uniós ciklusban Zalaegerszegnek tízmilliárd forint jut fejlesztésre. Úgy látom a város nagy tervekkel készül, én pedig állok rendelkezésre. Nekem az a dolgom, hogy a város vezetése által megálmodottakat segítsem. Bízok a fiatal városvezetésben, remélem bombázni fognak az ötleteikkel, én meg tudni fogom, melyik minisztériumba menjek lobbizni a zalaegerszegi tervekért – mondta Vigh László.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész