Archivum
Száz diákból harminc lemorzsolódik
Az iskolai tanulásidő előtti befejezése, a megkezdett tanulmányok korai félbehagyása szerte a világon az érintett fiatalok, a családjuk és végső soron az egész társadalom súlyos gondja. Az iskolából kimaradt tanuló nem szerzi meg a munkaerőpiacon való boldoguláshoz szükséges ismereteket, és ezzel veszélyezteti saját jövőjét. Magyarországon 100 szakképzésben tanuló diák közül harmincan a tanulmányi idő alatt lemorzsolódnak, 70 gyermek fejezi be a képzést és 9 hó hónapon belül mindössze 21 helyezkedik el a tanult szakmájában. Annak érdekében, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok önismeretét segítsék, Zalaegerszegen az Észak-Zalai TISZK Közhasznú Nonprofit Kft. képességvizsgáló laboratóriumot alakított ki 8 darab korszerű képességvizsgáló eszköz beszerzésével.
Laboravatás a TISZK-ben: segíti az önismeretet
A labort a közelmúltban avatták fel hivatalosan, és mint az ünnepségen elhangzott, a beruházás 3,5 millió forintból valósult meg. Segíti a fiatalok információhoz jutását és gazdagítja az önismeretet. Ennek részleteiről Tolvaj Márta ügyvezető igazgató beszélt.
Az eseményen részt vett Balaicz Zoltán alpolgármester, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az új köznevelési törvény 2013-tól előírja az oktatási intézményekben a pályakövetési tanácsadást.
Elhangzott még: a fiatalok középiskola választásában elsősorban érzelmi okok, másodsorban szülői ráhatás és nem a képességek és a munkaerő-piaci lehetőségek ismerete játszik szerepet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba