Archivum
Szépséges látvány- és gyűjteményes kert
Június közepétől látogatható a Festetics-kastély kertjében a 132 évvel ezelőtt épült, mostanra javarészt felújított: Eiffel-féle Pálmaház virágkiállítása és virágvására. A műemléki védelem alatt álló nyeregtetős épületegyüttes több mint 400 hibiszkuszfajtával és számos egzotikus növénnyel várja a kert -és növénybarátokat. Az egyedülálló mediterrán és trópusi virágok látvány- és gyűjteményes kertje mintegy 700 m2-en mutatja be a szebbnél szebb növényritkaságokat. A megnyitó hangulatát a Festetics György Zeneiskola tanárai és a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesületének barokk ruhába öltözött hölgyei tették pompázatosan ünnepélyessé.
Bálint gazda avatta a Helikon Pálmaházat
Az avatóünnepségen mondott köszöntőjében Pálinkás Róbert, a Helikon-kastélymúzeum ügyvezető igazgatója elmondta: a meglévő vasvázak, üvegek, kövek tömkelegét egy év alatt sikerült valódi élettel megtölteniük. "Kialakítottunk egy növénykülönlegességekkel teli parkot, egy több száz kuriózumfajt befogadó sziklakertet, egy tavirózsákkal teli tavacskát és Európa-hírű az itt feltalálható több mint 400, különféle hibiszkusz-hibrid, de büszkék vagyunk a frangipáni, vagy más néven: hawaii rózsa kollekcióra is."
A közműveltség emelkedését szolgáló Helikon Pálmaházat dr. Bálint György kertészmérnök avatta. Bálint Gazda kifejtette: a Balaton kulturális fővárosa egy új közismereti látványossággal gyarapodott. A pálmaház kifejezés mára elveszítette ugyan eredeti tartalmát. Mostanság már nem csak a botanikai pálmakülönlegességek, hanem a trópusi flóra növényei is szép számban megcsodálhatók a pálmaházakban.
Az itteni növénykincsek gazdag élményt kínálnak a hazai és külföldi közönségnek, idősnek és fiatalnak is. Az avatóünnepség záró részében a gyűjtemény kurátora, Schall Attila tartott minden részletre kiterjedő szakmai vezetést a szép számú érdeklődőnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban