Archivum
Szuper! Csak mi! Csak most! Csak itt!
Itt a húsvéti bevásárlás időszaka, amely könnyedén válhat öröm helyett bosszússággá, hanem figyelünk kellőképpen oda. Tanácsos összehasonlítani a polccímkéken található árakat a pénztárgépi nyugtákkal, mert sok esetben előfordul, hogy ezek nem egyeznek meg. Így akár több ezer forintos kár is érheti a gyanútlan vásárlót egy nagyobb bevásárláskor. A karácsonyi ellenőrzések szomorú statisztikája mindez. Dr. Molnár Sándorral, a Zala Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetőjével a fogyasztói magatartásokról valamint a készülő új fogyasztóvédelmi törvényről beszélgettünk.
Ellenőriz, büntet, de dicsér is – szemléletváltás a fogyasztóvédelemben
– A kormány által idén jóváhagyott 2014-ig szóló középtávú fogyasztói stratégia kiemelt prioritásként kezeli a fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelmét. A készülő új fogyasztóvédelmi törvény módosítása és az egy egységes piacfelügyeleti szabályozás módosítása ezt a célt szolgálja. A fogyasztóvédelmi törvény szintén kiemelten kezeli a 18. életévüket be nem töltött fiatalkorúak szeszesitallal és dohánytermékkel való kiszolgálását, illetve ezen korosztály védelmét. Ennek szükségességét mutatja nyári ellenőrzéseink tapasztalatai; öt vendéglátóegységből négyben kiszolgálták alkohollal és cigarettával a 18. év alatti fiatalokat.
Nagyon sok a probléma és a panasz az árubemutatók miatt. A tisztességtelen kereskedelmi magatartásnak még mindig sok idős ember esik áldozatául, ezért is bízunk abban, hogy az új fogyasztóvédelmi törvény szigorúbb szabályozást vezet be ezen a területen is. A kereskedelmi árnál jóval magasabb összegű értékesítést gyakran tapasztal a Fogyasztóvédelmi Hatóság az árubemutatókon. Például az egyik ilyen fogyasztóvédelmi ellenőrzésünk során egy negyvenezer forint értékű klímaberendezést 500 ezer forintos áron akartak eladni. Szomorú tapasztalatunk az is, hogy a tisztességtelen kereskedelmi módszereket alkalmaznak és sürgetik a szerződés mielőbbi aláírását, nem hagynak időt arra, hogy alaposan átgondolják a szerződés aláírását.
A fogyasztóvédelmi politika szemléletváltását tükrözi a pozitív lista, valamint a fogyasztóbarát embléma bevezetése. A hatóság nemcsak büntetni, de dicsérni is kíván preventív céllal.
– Az a vállalkozás, mely maradéktalanul eleget tesz jogszabályi kötelezettségeknek, igazolás kap erről, melyet üzletében kifüggeszthet, és amely felkerül a hatóság www.nfh.hu honlapjára – magyarázza dr. Molnár Sándor. – Ez a pozitív lista tulajdonképpen "előszobája" a fogyasztóbarát emblémának, melyet azok a vállalkozók kaphatnak, akik a jogszabályban rögzített kötelezettségük mellett pluszszolgáltatást is nyújtanak. Például reklámújságukban feltüntetik, mire figyeljen a vásárló az adott termék megvásárlásakor.
A minőségtudatos fogyasztás elterjesztésének eszköze a nemzeti termékkosár is. 2011 decemberétől a www.termekkosar.hu oldalon, havonta kéttípusú termékkörben, öt szempont (ár-érték arány stb.) alapján lehet megszavazni a legjobbat. Most márciusban a papír zsebkendőkre és az ásványvizekre lehet szavazni. Az olvasók véleményt is mondhatnak a termékekről, vagy ajánlhatnak újakat. A leendő harmadik modul pedig a nagycsaládosok költséghatékony bevásárlását segíti majd.
A közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszokat kivizsgálásával is foglalkozik a hatósági tanácsadói iroda, mely új pillérnek számít a fogyasztóvédelem szervezetén belül.
– Hatáskörünk jelenleg csak a gáz- és az áramszolgáltatókkal kapcsolatos panaszokra terjed ki, amely 2012. július elsejétől kiegészül a víziközmű-, és a későbbiekben a hulladékszolgáltatókat érintő kifogások kivizsgálásával és – mondja Szabó László felügyelő. – A gáz és a villannyal kapcsolatban az elszámolás, számlázás, mérés, a díjfizetésre, a fizetési késedelem miatt, valamint a tartozás rendezését követő visszakapcsolásra vonatkozó rendelkezések miatt érkeznek be hozzánk panaszok.
Nagyon sok a panasz a vízszámlákat illetően is, de azokat csak, ahogy említettem, júliustól tudjuk kivizsgálni. Az eljárás során nyilatkozattételre kérjük a szolgáltatót. Nagyon sok gondot okoz a számlákon feltüntetett tételek értelmezése. Szeretnénk felhívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy a gáz-, és árammérők cseréjének alaposan olvassák át az áramcserékről készített jegyzőkönyvet aláírás előtt, és azt gondosan őrizzék meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban