Archivum
Tűzoltó napi ünnepség
Szent Flórián napja alkalmából ünnepségen emlékezett meg a tűzoltók védőszentjéről a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a megyei tűzoltó szövetség, a zalaegerszegi hivatásos tűzoltóság és a kéményseprők ipartestülete. A zalaegerszegi megemlékezést a Muraköz megyei tűzoltó szövetség képviselői is megtisztelték jelenlétükkel.
A szentmisét követően Mindszenty téren álló Flórián szobornál Wéber Antal tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató mondott köszöntőt.
– Küldetésünk, hogy szolgáljuk hazánkat, embertársainkat és bajtársainkat – hangsúlyozta. Felidézte Szent Flórián történetét, kinek személye és tettei a tűzoltói hivatás lényegét – az emberséget, a tisztességet, a becsületet, az önzetlen segíteni akarást, a hősies bátorságot és nem utolsósorban bajtársiasságot – testesítik meg.
Egy eloltott tűz, egy megmentett emberélet csak napi hír a médiában. Az emberek nagy többsége csak baj esetén szembesül a tűzoltók veszélyes, embert próbáló munkájával. Sokszor el sem tudják képzelni, hogy mekkora fizikai, szellemi erőfeszítést és koncentrációt igényel a felkészülés, az, hogy embertársaik életét, testi épségét úgy tudják menteni, hogy közben maguk is épségben maradjanak – hangsúlyozta továbbá Wéber Antal.
Az ünnepségen több, kiváló munkát végző tűzoltót is előléptettek, majd koszorúkat helyeztek el Szent Flórián szobránál.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban