Archivum
Újévköszöntés Keszthelyen
Keszthelyen a Balaton Színház Simándy-termében január első hetében Ruzsics Ferenc tartotta a hagyományos évértékelő, újévköszöntő polgármesteri fogadását, melyre ezúttal is meghívást kaptak a város intézményeinek vezetői, a civil-, társadalmi- és közélet irányítói, a nagyvállalkozók, a térség polgármesterei, az egyházi- és világi élet méltóságai.
A város a hosszú távú fejlődés útján indult el
A polgármester, immár hatodik alkalommal mondott újévköszöntő számvetésében bemutatta, hogy a Balaton fővárosa miféle fejlesztésekkel, milyen tervekkel igyekszik előremenekülni a társadalmi, gazdasági, erkölcsi válságból.
Mint fogalmazott: hat éve kicsi, de biztos lépésekkel, szerényebb eredményeket felmutatva indították a városépítést. Később merészebb, jelentőségteljesebb feladatokat is sikerült eredményesen elvégezni. Utalt a tanuszoda avatására, a nagyszabású iskolafejlesztésre, a taneszköz beszerzésre, a csapadékvíz-elvezető rendszer modernizálására. A turizmus élénkítésének jegyében belevágtak a Fő tér felújításába is, amelynek hamarosan startol a második üteme is. Jövő ilyenkor kész lesz már a büszkeségre okot adó városközpont, a megszépült Balaton-part, és egy új, modern autóbusz-pályaudvar. A helyhatóságok sorsának törvényi változásához kapcsolóan a polgármester kitért rá: a kórház és az iskolák kikerülnek az önkormányzati irányítás alól, de a fenntartó kilétének változása nem jelenti azt, hogy Keszthely ne tekintene sajátjaként azon intézményekre, amelyeknek eddig is jó gazdája volt.
A Helikon-kastélymúzeumban a júliusi szemlélet -és igazgatóváltás hozzájárult ahhoz, hogy közösen sikerüljön fellépni a turizmus marketing területén. Az embert próbáló időkben, a válság közepette: kétség, bizonytalanság, a jövőtől való félelem kúszik be az emberek szívébe-lelkébe. A jóért harcolva, az egyéni érdekeket háttérbe szorítva, egymást tisztelve, becsületesen, őszinteséggel kell minden eddiginél erősebben megvalósítani az összefogást, helyben és országosan is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban