Archivum
Újra ékessége a falunak
Hálaadó szentmisén ünnepelte a lakosság a Keresztelő Szent János tiszteletére emelt római katolikus templom megújulását Zalaszentivánon. A külső-belső renoválást 18,5 millió forintból valósították meg. A beruházás során megszüntették a legnagyobb problémát okozó vizesedést is, így a templom újra ékessége lett a községnek.
Kívül-belül megszépült az Isten háza Zalaszentivánon
A szentmisét Márfy Gyula veszprémi érsek celebrálta, aki köszönetét fejezte ki azoknak, akik munkájukkal, imádságukkal és adományukkal lehetővé tették a templom megújítását. Példaértékűnek nevezte a zalaszentiváni önkormányzat és a plébánia összefogását, hozzátéve azt, hogy az állam és az egyház kapcsolatában csak a konstruktív együttműködés nyerhet teret. Mint mondta, Európa országait a keresztény hit köti össze, az unió alkotmánya mégsem utal a keresztény gyökerekre, éppen ezért lehetünk büszkék a magyar alkotmányra, mely megemlékezik e fontos tényről.
Dormán Miklós, Zalaszentiván polgármestere köszöntőjében elmondta, a településen élők régi vágya teljesülhetett a felújítással, melynek költségeihez a plébánia 12 millió forintot nyert a Leader pályázaton, melyhez más forrásokból és adományokból 6,5 millió forintot tettek hozzá. A kivitelezés során legfontosabb feladat volt a vizesedés megszüntetése. Ennek érdekében kívül-belül körbe ásták az épületet, és a keletkezett árkokat olyan anyagokkal töltötték fel, melyek elvezetik a csapadékvizet a föld mélyébe. Bent a falakat a márványfestés technikájával újították fel. Szigetelték a külső falakat is, majd újravakolták az egész épületet, melynek tetőszerkezetét korábban már felújították. A polgármester jelezte, önkormányzat továbbra is támogatja az egyházközséget minden beruházásban.
Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke beszédében méltatta a beruházást, ami a közösség összefogása révén jöhetett létre Zalaszentivánon. Hangsúlyozta, bár a városokban nagyobb mértékű fejlődés tapasztalható, az életkörülmények javítása, a falu szépítése valós és jogos igény a kistelepüléseken is. A kormánynak éppen ezért szándéka, hogy a kisebb településeket jobb helyzetbe hozza.
Sömenek István plébános, érseki tanácsos megköszönte Márfy Gyula érseknek, hogy ezen a jeles ünnepen osztozott a zalaszentiváni hívők örömében, majd hálát mondott a templom megújításért. Ezt követően a falu szülöttjének, Herceg Lajosnak keze munkáját dicsérő ajándéktárgyat, festett tányért adott át Szakos Zsolt egyházi képviselőtestületi tagnak példaadó munkája elismeréseként, valamint Dormán Miklós polgármesternek, aki a templom felújításában végzett kiemelkedő munkájáért részesült "Hit Éve" kitüntetésben.
A templomszentelési istentiszteleten műsort adott az általános iskola énekkara valamint a Tőzike Népdalkör.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában