Archivum
Újra várja látogatóit az AquaCtiy
Szombaton 16 órakor kezdetét veszi a szezon a zalaegerszegi AquaCity-ben. A hivatalos megnyitó előtt 15 órától az Intermezzo Latin Club szórakoztatja a vendégeket. A belépő ára a nyitás hétvégéjén 1000, Egerszeg-kártyával 500 forint. Közép-Európa egyik legnagyobb vízi vidámparkjában 93 ezer látogató fordult meg 2013-ban. Idén is hasonló nagyságrendű látogatottságra számítanak, hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón.
Szezonnyitás a zalaegerszegi vízicsúszda- és élményparkban
Gyutai Csaba polgármester elmondta, Közép-Európa egyik legnagyobb vízi vidámparkja a város és a térség turisztikai zászlóshajója. Népszerűséget mutatja, hogy az elmúlt szezonban több mint negyven országból jöttek ide a pihenni, felüdülésre vágyók. A fürdőkomplexum hazánkban és egyben a megyében is a leglátogatottabb, ez a teljesítmény minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy tavaly Zalaegerszeg lett a legkedveltebb nyaralóhely a megyében. A polgármester kiemelte, az elmúlt években folyamatosan növekedett a vendégszám, sőt 2013-ban sikerült meghaladni a tízéves születésnapi év megdönthetetlennek hitt rekordját. A cél az eddig elért eredmények megtartása és további javítása, ezt szolgálja a nyitás előtti gondos karbantartás, parkosítás, a széles körű marketingmunka valamint a körültekintő árpolitika.
Kugler László, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy azért nem tudtak reagálni a hirtelen jött hőségre, mert még nem végeztek el minden karbantartási munkával. Alapvető követelménynek tartják ugyanis a biztonságot, ezért a medencéknél és a technológiai berendezéseknél számos olyan feladatot, fejlesztést elvégeztek, melyek garantálják a fürdővendégek baleset- és problémamentes pihenését. Minden medencét újrafestettek, az ugrómedencéket új korláttal vették körbe, a fa árnyékolókat lekezelték. Bővítve a vízen kívüli elfoglaltságok körét, egy kültéri fitneszparkot létesítettek különféle mozgást segítő eszközökkel. Minderre húsz millió forintot fordítottak.
Idén is kitelepül az Egerszeg Pont, ahol strandcikkekkel, ajándéktárgyakkal és újdonságként kávézóval is várják az érdeklődőket. Szintén új szolgáltatásként egyhetes időtartamú gyermektáborokat szerveznek, melyre várják a családok jelentkezését. Költsége húsz ezer forint. A fürdőzés mellett egyéb szórakoztató programokat is biztosítanak a gyerekeknek, akik napi háromszor étkezést kapnak. Az ügyvezető igazgató felhívta figyelmet arra is, minden már ismert és kedvelt rendezvényt megtartanak a nyáron, és természetesen újdonságokra és meglepetésekre is számíthatnak látogatóik.
Végül bemutatta Renkó Tamarát, mint az AquaCity 2014-es arcát. A jövőre érettségiző fiatal lány elmondta, Veszprém mellett él, de nagyszülei egerszegiek, így a vízi vidámparkban már nem először jár.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét ZalaegerszegenFúvószenekari találkozó az EgerszegFeszten