Archivum
Vöröskeresztes centenárium
Százéves fennállását ünnepelte a Zalaapáti Vöröskeresztes Alapszervezet: a Magyar Szent Korona Országainak vöröskeresztes egylete 1914. október 5-én alakult meg 81 helyi taggal. A centenárium előtt tisztelegve emléktáblát lelepleztek le az orvosi rendelő épületénél, majd az iskola rendezvénytermében folytatódott az ünnepség.
100 éves fennállását ünnepelte a zalaapáti alapszervezet
Kovács Tibor, a Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének alelnöke idézte fel a nagy múltú szervezet történetét, melyet példás akarattal hozták létre, melyet nagy örömmel fogadott a lakosság. A vezetőségi tagok közül mások mellett megemlítette, hogy a szervezet elnöke Rózsa Vitál bencés perjel, míg társelnöke özv. Orosz Pálné lett. Az egylet 12 község összefogásával hadikórházat létesített, ami 1914. november 27-én már fogadta az első húsz sebesültet. A kórház főorvosa, dr. Hani Ödön tiszteletdíját felajánlotta a helyi egylet boldogulására. A zalaapáti vöröskeresztes egylet példás tevékenységéről több korabeli dokumentum és kitüntetés is árulkodik. Érdemeik közé tartozik a pacsai járási egyetemleges egylet megalakítása 1933-ban, melynek alapító elnöke Koller Miksa zalaapáti apátplébános volt. A szónok a későbbi évtizedekről is beszélt, többek között arról, hogy 1959-ben a zalaapáti ifjú egészségőrök legjobbjai voltak a járási elsősegélynyújtó versenynek, a hatvanas évektől kezdve pedig polgárjogot nyert a véradás faluban, melyben ma is élenjár a vöröskeresztes alapszervezet, emelte ki az alelnök.
A beszédet követően Dr. Boldizsár Ágnes, helyi vöröskeresztes alapszervezet elnöke, Koller Csabáné titkár, valamint Vincze Tibor polgármester leleplezte a centenárium tiszteletére elhelyezett emléktáblát az orvosi rendelőnél.
– Száz évvel ezelőtt nagy dolgokat hajtottak végre elődeink, amit ha igazán meg akarunk becsülni, a jelenben is tenni kell – hangsúlyozta Vincze Tibor a rendezvényteremben tartott ünnepségen. Szólt arról, hogy Zalaapátiban a bencések a keresztény hitre alapozva tették meg az első lépéseket, hiszen az önzetlen segítség nem más, mint a keresztény tanítás alapja, Krisztus tanítása pedig nem más, mint a szeretet. Ezen alapszik a vöröskeresztes munka lényege is, hangsúlyozta, majd köszönetét fejezte ki a százéves alapszervezet vezetőinek, tagságának, az önkéntes véradóknak tevékenységéért.
A centenáriumát ünneplő szervezet munkásságát Baracskai Józsefné, a vöröskereszt megyei igazgatója is méltatta.
Koller Csabáné titkár a jelenről elmondta, százfős tagságú alapszervezetük évente három alkalommal szervez véradást 160-170 fő részvételével. A vérellátás biztosításában stabil véradópontnak számítanak, de emellett más tevékenységeket is végeznek. A védőnői szolgálattal közösen baba-mama klubot működtetnek, elsősegélynyújtó szakkört és versenyt szerveznek fiataloknak, egészségnapokat és sportnapokat rendeznek a lakosságnak. A rászoruló családokat ruhagyűjtéssel segítik, ahogy gyűjtést szerveztek a felsőzsolcai árvízkárosultaknak is. Az elődeik kiváló munkája kötelezi őket, s büszkék arra, hogy az önkormányzattal közösen már kétszer elnyerték a humanitárius település címet.
Fischer József helyi lakos 150-szeres véradó. 1978 óta ad rendszeresen vért, ami, mint mondja, jó társaságbeli elfoglaltságnak indult. Ez a nagy szám annak köszönhető, hogy eleinte plazmát is adott, ami kétszeres véradásnak számít. Szívesen teszi, mert ezzel segít embertársain, és remek utána a közérzete.
A jubileum tiszteletére kiállítás nyílt a rendezvényteremben; Zalaapáti Vöröskeresztes Alapszervezet kiemelkedő tevékenységét fotók, újságcikkek idézik fel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára