Archivum
Zalaegerszeg, a rózsák városa
A magyar irodalom és történelem kiemelkedő alakjainak nevét viseli a közel háromezer rózsatő, amit Zalaegerszeg közterületein ültettek el a közelmúltban. Az augusztusi jótékonysági nap bevételéből megvásárolt fajtákat Márk Gergely, Magyar Örökség-díjas rózsanemesítő (képünkön) nemesítette. A kialakítandó rózsaligetekkel azt szeretnék elérni, hogy a zalai megyeszékhelyet úgy ismerjék a turisták: Zalaegerszeg, a rózsák városa.
Virágosítás és parkosítás Zalaegerszeg közterületein
Gyutai Csaba polgármester sajtótájékoztatón elmondta, 2010-ben öt évre szóló zöldstratégiát fogadtak el, melynek legfontosabb célja, hogy Zalaegerszeget ismét virágos városként tartsa számon a közvélemény. E szándék teljesülése érdekében határozták el, hogy a jótékonysági nap bevételét rózsatövek vásárlására fordítják. Összesen 2954 tövet ültettek el 3,6 millió forint értékben. Ebből 1066 darabot a körforgalmakhoz helyeztek ki, hogy a városba érkezőket kedvező kép fogadja, 1066 darab a belváros hangulatát emeli, 600 tő pedig a város egyéb területeit díszíti majd. Márk Gergely Magyar Örökség-díjas rózsanemesítő fajtáit választották ki, melyek fantázia nevei (Bornemissza Péter, Móricz Zsigmond, Mindszenty József, Arad, Csíkszereda stb.) magyar irodalom és történelem jeles alakjait, illetve az elcsatolt magyar országrészeket idézik.
A polgármester jelezte, 2014-ben 11 millió forintos ráfordítással folytatják a megkezdett munkát. Teljesen megújítják a növényzetet a Keresztury téren, továbbá a belváros cserjefelületeit, a város egyik idegenforgalmi látványossága, a Göcseji Múzeum fogadóépülete elé impozáns kertet hoznak létre, a Május 1 liget környezetét is rendbe teszik. Ezen túl új fasort telepítenek a Mártírok útján, ahogy idén a Köztársaság úton. A virágosításból és parkosításból az AquaCity sem marad ki, továbbá a város fenntartásában lévő oktatási intézményekben is új növényeket telepítenek.
Ebben a munkában számítanak a városlakókra, akik eddig is követendő példával álltak elő többek között a Göcsej úti és a Platán sori társasházak, vagy a családi házas területek környezetének szépítésében. Tevékenységüket a Virágos Zalaegerszegért versenyben kívánják továbbra is elismerni.
Horváth Zsuzsanna, a Városgazdálkodási Kft. főkertésze az ez évi még elvégzendő feladatokról elmondta, hogy új fasort telepítenek hamarosan az Ady utcában, az Európa-téren pedig már megkezdték a növényállomány cseréjét lakossági kérésre. Itt főként évelőket ültetnek ki, tovább parkosítják a Páterdombon épülő játszóteret. A belvárosban egynyári, hagymás virágokat és rózsákat telepítettek. Mint fogalmazott, itt a terület szűkössége miatt nem a mennyiségre, hanem a minőségre, a magasabb esztétikai érték elérésére törekedtek.
Horváth István, a Városgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy munkájukat "a város gazdája” mottó szellemében végzik nap mint nap annak érdekében, hogy Zalaegerszeg tiszta, élhető, virágos település legyen. Azt szeretnénk elérni, hogy a csodálatos rózsaligeteket a város egyik turisztikai látványosságaként tartsák számon, és hogy a zalai megyeszékhelyet úgy említsék: Zalaegerszeg, a rózsák városa.
(A legfelső fotó forrása: kerthelyseg.hu)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában