Archivum
Zalaegerszeghez méltó városkép
Befejeződött Zalaegerszegen a Batthyány Lajos utca nyugati járdaszakaszának térkő-burkolatos felújítása a Mindszenty József tértől a Budai Nagy Antal utcáig. Tavaly a Göcsej Múzeumhoz bevezető, a régi platánfát körbeölelő sétány újult meg, most pedig a múzeum és az ügyvédi kamara előtti teljes szakasz 7,3 millió forintos ráfordítással. Emellett elkészült a Kölcsey Ferenc utca északi szakaszának átépítése, ami 20 millió forintba került.
Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere az átadási ünnepségen felidézte, hogy előbb önkormányzati majd magánberuházások zajlottak a Batthyány utcában, melynek köszönhetően "Zalaegerszeghez méltó városkép" kezdett kialakulni. "A város északi kapujának" felújítása a lerobbant épületek elbontásával folytatódott azzal a céllal, hogy a Batthyány és a Kölcsey utca találkozási pontjában lévő terület és kereszteződés is megszépüljön. Ezt a beruházást nem pályázatból, hanem a Deák Ferenc Városépítő program keretében valósították meg. A polgármester beszélt arról is, hogy a németországi Stadtwerke cégek mintájára olyan önkormányzati tulajdonú vállalatcsoport létrehozásában gondolkodnak, amely településüzemeltetési feladatokat lát el, és különféle szolgáltatásokat biztosít a város számára. E szándék szerint bízták meg az önkormányzati tulajdonú Zala-Depo Kft. a Kölcsey utca ezen szakaszának átépítésével. A cég kiváló munkát végzett, hangsúlyozta a polgármester.
A városkép rendezése a romos állapotban lévő saroképület helyreállítását is megkívánja. Erre a lehetőség adott, hiszen az önkormányzat megállapodott egy beruházóval, amely elvégzi a rekonstrukciót.
Balaicz Zoltán önkormányzati képviselő hozzászólásában visszaemlékezett arra, hogy a Batthyány és a Kölcsey utca találkozásában lévő telket 2007-ben vásárolta meg az önkormányzat. 2009-ben alakították ki a zúzalékos parkolót, és most a teljes területet, a járdát és az útburkolatot is rendbe tették.
A Zala-Depo Kft., valamint a Batthyány utcai járdaépítést végző Szakály Kft. ügyvezetői, Gecse László illetve Szakály Zoltán jelentették készre a beruházásokat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában