Archivum
215 éves a keszthelyi Georgikon
A jubileumi évvel kapcsolatban az ember első gondolata azzal kapcsolatos, hogy bizony nem akármilyen intézmény örökösei, jelenlegi és egykori tanárai, hallgatói vagyunk. A napjainkban alapított intézmények, vállalkozások esetében nem igazán cél a hosszú távú kiszámítható működés. A tradíció, a patina sem fontos, nehezen piacosítható, nem hoz direkt profitot. Emiatt egy-egy nagy múltú intézmény megszűnésekor már fel sem kapják fejüket az emberek.
Mégis vannak túlélők, olyan vállalatok, intézetek, amelyek valamilyen oknál fogva akár több évszázadon keresztül is fenn tudnak maradni, sikeresen tudnak alkalmazkodni a folyamatosan változó körülményekhez és a társadalmi elvárásokhoz – mondta el dr. Dublecz Károly, a Pannon Egyetem Keszthelyi Georgikon karának dékánja, amikor arra kértük, hogy készítsen egy rövid számvetést a 215 éves jubileummal kapcsolatosan.
- A hosszú távú talpon maradás egyik záloga talán a kiszámíthatóság, az intézménytől elvárt minőség garantálása lehet, az, hogy a partnerek ne csalatkozzanak. A Georgikon életében ez például azt jelentette az elmúlt évtizedekben, hogy a rövid távú előnyök érdekében nem álltunk be a "diplomagyárak" sorába, és azon munkálkodtunk, hogy a képzések felfutásával, a hallgatói létszám növekedésével sem devalválódjon a Keszthelyen szerezhető diploma minősége. A hosszú távú sikerek egy másik oka minden bizonnyal a megújulás képessége, az alkalmazkodóképesség lehet.
Az elmúlt évszázadokban többször alapjaiban változott meg a magyar agrárium és a vidéki emberek helyzete, megítélése, az egyetemekkel szemben támasztott követelményrendszer, amelyekhez a Georgikonnak mindig sikerült alkalmazkodni. Végül nagy szerepe van minden ember, család, vagy intézmény boldogulásában annak az értékrendnek, amelyet képvisel, amely mentén dolgozik, tevékenykedik a szürke hétköznapokon. A Georgikon falai között ma is fellelhetők azok az értékek, amelyek alapítása óta jellemzik az intézményt. Olyan értékekre gondolok, mint a tisztesség, a becsület, a hagyományok tisztelete, a szolidaritás vagy a szeretet fontossága, amelyek manapság háttérbe szorultak ugyan, fontosságuk azonban megkérdőjelezhetetlen.
Nem véletlen, hogy a Georgikonon valaha megfordult hallgatók, oktatók mind a mai napig egy családot képeznek, kapcsolatban állnak, segítik egymást és rendszeresen visszatérnek az alma materbe. Ez lehetett a záloga annak is, hogy a forradalmakat, háborúkat követő kényszerű bezártatásokat követően a "renitens" intézménynek mindig sikerül a talpra állás, az újrakezdés. A jubileumi évvel kapcsolatban természetesen felmerül bennünk a felelősség érzése is. Annak a tudata, hogy egy több száz éves intézményt kell az általunk helyesnek vélt irányba kormányozni a mostani nem túl békés, sokszor nehezen hajózható vizeken. Biztos vagyok ugyanakkor abban, hogy törvényszerűen előbb-utóbb helyre áll a rend és megváltoznak a hazai agráriumot és élelmiszergazdaságot jellemző méltatlan állapotok, helyükre kerülnek társadalmunkban az értékek, elválik egymástól a jó minőségű és a silány. Tenni való akad tehát bőven. Az országnak sokáig szüksége lesz még a Georgikonra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában