Archivum
Ezerarcú világ a gyerekeknek
"Ezerarcú világ a Zala mentén" címmel indít kulturális és művészeti nevelést szolgáló programokat általános iskolákban és óvodákban az Együtt a Jövőért Egyesület. A civil szervezet idén májusban nyújtott be pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett TÁMOP-kiírásra. A program lehetővé teszi, hogy kulturális intézmények és civil szervezetek részt vegyenek a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában.
Művészeti nevelést célzó projekt indul
Az Együtt a Jövőért Egyesület Art Moziban megrendezett projektnyitó ünnepségén elhangzott: az "Ezerarcú világ a Zala mentén" program a gyerekek művészeti fejlesztését, valamint képességeik kibontakoztatását tűzte ki célul. A 14 hónapon át tartó projekt során olyan szakköröket és témanapokat állítottak össze az oktatási intézményeknek, melyek kötődnek valamelyik művészeti ághoz.
Drávecz-Egyed Enikő az egyesület elnöke elmondta: zalaegerszegi és Zalaegerszeg környéki gyerekeket céloz meg a program, melyben öt intézmény (a bagodi Fekete István Általános Iskola és Óvoda, a zalaegerszegi Béke Ligeti Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, a Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Petőfi Székhelyiskolája és Dózsa György Tagiskolája, valamint a Belvárosi I. sz. Integrált Óvoda Kis utcai Tagóvoda) vesz részt, összesen 1005 gyermek részvételével. Az óvodásoknak és iskolásoknak heti és havi rendszerességű szakköröket, témanapokat, versenysorozatokat, sőt bentlakásos tábort is szerveznek; a tizennégy hónap alatt összesen 453 foglalkozás várja majd a kicsiket. A kínálat széles, hiszen az intézmények többek között ének-zene, dráma, néptánc, társastánc, gitár, kézművesség, színházpedagógia, zenepedagógia és versmondás foglalkozásokból választhattak. A tanórán kívüli órák illeszkednek az intézmények pedagógiai és nevelési programjaihoz.
Fontos szempont továbbá a gyermekek aktív részvétele a foglakozásokban, hiszen a kulturális és művészeti nevelés ezáltal hatékonyabbá válik. A projekttel szeretnék a legkisebb korosztályokhoz közelebb vinni a művészeteket, mintegy iránymutatásként, ízelítőként a további kulturális fejlődésükhöz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában