Archivum
Hivatalosan is megnyílt az Egerszeg Fesztivál
A Boombatucada dobcsapat vidám felvonulásával nyílt meg Zalaegerszeg belvárosában péntek délután a négy napon át tartó XIX. Egerszeg Fesztivál. Gyutai Csaba polgármester a rendezvény nyitányaként elmondta: nem műanyag fesztiválról van szó! A rendezvény egész területén finom, ízletes, túlnyomórészt helyi, vagy környékbeli termelők által készített finomsággal találkozhatnak a látogatók. A négy nap alatt több helyszínen közel 100 program - koncertek, kiállítások, gasztronómiai programok, rendőrségi bemutatók - várja az érdeklődőket. Mint mondta: 1-99 éves korig mindenki megtalálhatja a neki tetsző eseményt.
Hangok a Nagyszínpadról
Május 17. 21.30 Compact Disco
Ki ne emlékezne a 2012-es év nagy slágerére, a Sounds of our hearts-ra, mely az Eurovíziós Dalfesztiválra is eljutott. A népszerű elektronikus zenekar 2008-ban jött létre. A 2010-es nyári fesztiválidényben a zenekar már szinte az összes jelentősebb magyar fesztiválon fellépett és ugyanerre az időszakra esett, hogy a magyar MTV Icon című műsorában Ákos két dalát dolgozták fel, de számos más együttesnek is készítettek remixeket. 2010 végén a zenekar elkezdett dolgozni második nagylemezükön. 2011 januárjában a Compact Disco-t három kategóriában ("Az év hazai elektronikus zenei produkciója", "Az év felfedezettje", "az év dala - I'm in Love") jelölték a 2011-es Fonogram Díjra. Az együttes a díjat megnyerte "Az év hazai elektronikus zenei produkciója" kategóriában 2011. március 2-án. A 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválon 24. helyezést érték el 19 ponttal.
Május 18. 20.30 Török Ádám és a Mini
Török Ádám fuvolista, énekes és dalszövegírót talán már nem kell bemutatni a zalai közönségnek. A Mini együttes frontembere gyerekkorában kezdett el fuvolázni, majd elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessztanszakának előkészítőjét. 1965-ben - gimnáziumi évei alatt - kezdett el zenélni zenekarban. 1968-ban, a Dogs együttes énekese lett, majd ugyan ebben az évben megalapította a progresszív-rock-ot, blues-rock-ot és jazz-rock-ot játszó Mini együttest. Több éves sikeres koncertezés után 1980-as évek elején megszűnik a Mini, s megalapítja a Mini RC-t (Robot Company) és a Tátrai-Török Tandemet. 1998. január 31-én jubileumi koncertet adott a Petőfi Csarnokban, ahol 30 éves zenei pályafutását és 50. születésnapját ünnepelte, majd még ugyan ebben az évben újra indult az addig szünetelő Mini együttes, ezúttal Török Ádám és a Mini néven.
Május 19. 21 óra Quimby
A zenekar 1991-ben alakult Dunaújvárosban. Epikus, sanzonos hangvételű dalok, expresszív zenei világ, erőteljes előadásmód, szimbolikus szövegvilág jellemzi őket. Miért épp Quimby lett a nevük? Ahogy Kiss Tibor 2007-ben nyilatkozta: "Egyik ismerősünk rendszeresen küldözgetett haza nekünk egy Quimby Comics nevű bostoni szubkulturális újságot. Annak a főszerkesztője volt Birth Quimby. Miért ne legyünk akkor Quimby? Jól hangzott és nem jelentett semmit. Végül e név rajtunk maradt.13 album 1993 óta. 2007-ben Gundel művészeti díjjal jutalmazták őket. Az új Quimby album Kicsi ország címmel 2010 decemberében jelent meg és 2010 50. hetében a MAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez-listájának az élén debütált és aranylemez lett. Egyik legnépszerűbb sikerdaluk a Most múlik pontosan című dal.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában