Archivum
Nyári táborok Keszthelyen
A Keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ minimum tíz fő jelentkezése esetén egyhetes nyári táborokat szervez gyermekek számára, hogy a nyári vakáció idén is kellemesen és hasznosan teljék.
A hasznos, kellemes vakációért
Június végén Bordácsné Kishonti Erika vezetésével, népi kismesterségekkel, a körmönfonással, a körmönszövéssel, a karmantyúfás, vagy szövőkeretes tarisznyaszövéssel, gyöngyfűzéssel és gyöngyszövéssel, pántok, övek készítésével ismerkedhetnek meg a Sopron utcai Kézművesházban. A fafaragó és kéregmunka készítő tábor 10 évesnél idősebb résztvevői június végén Bereczky Csaba szakmai iránymutatásával betekintést nyerhetnek a kéregmunkák világába, melyből kis tárolóedények, eszközök készíthetők. Valamint lehetőség van az egy tömbből kialakított vízmerítőkanál, sótartó készítésére vájásos technikával. Forstner Anna irányítja majd az élményekben és ismeretterjesztésben gazdag Zöld Tábort, amelyben helyszíni környezetvédelmi vizsgálatokra, kirándulásokra (madárgyűrűző tábor, keszthelyi láp), sétákra, a helyi természeti értékek megismerésére koncentrálnak. A Lehel utcai Fazekas Műhelyben Simon Edit vezetése mellett tartott júliusi agyagozó tábori foglalkozások az egyszerű edénykészítési technikáktól az összetett formájú, korongozott munkáig avatják be az érdeklődőket a fazekas mesterség világába.
Öt nap alatt öt technikát sajátíthatnak el. Korongozás, hurkatechnika, kisplasztika, síklap edényépítés, kisszobor készítés is része a programnak. Július közepén Gál Tamás pedagógus vezeti a Hétfejű Sárkányépítő tábort, ahol nem csupán a papírsárkány-készítés, de az eregetés is játékosan, jó hangulatban zajlik majd. Vaszily-Hegedüs Andrea indítja az Ákombákom iskola-előkészítő tábort. A júliusi tábor foglalkozásain erősítik azokat a képességeket, amelyek az első osztály sikeres, zökkenőmentes kezdéséhez szükségesek. Ilyenek például a látási-hallási, emlékezet és figyelem, a megkülönböztető képesség, a szem-kéz koordináció, a téri tájékozódás, a feladattudat, a monotónia tűrés, a türelem. A helyes tanulási szokások kialakítása, a hatékony tanulási módszerek, a tanulási típus meghatározása, a jegyzetelés – lényegkiemelés technikái, verstanulás technikája, idegen nyelvtanulás technikái, feleletterv, kiselőadások megtervezése- kivitelezése, időbeosztás, önálló tanulásszervezés is része az 5-8. osztályosoknak szóló tanulás módszertani tábornak, amelyet Krepsz-Kapai Bernadett vezet.
Augusztusban a 8-11 éves korosztálynak összeállított kreatív, játékos, nyelvtanulást segítő angol tábor is indul Tóth Adéllal. Szabóné Dézsenyi Zsuzsanna óvodásoknak és alsósoknak, valamint felsősöknek és középiskolásoknak is szervez tánctábort a tánc végtelen örömének megtapasztalására augusztus közepén.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét ZalaegerszegenFúvószenekari találkozó az EgerszegFeszten