Archivum
Zalaegerszeg szerepe tovább nőhet
Zalaegerszeg gazdasági fejlődése érdekében jelentős elvárás a már hosszú évek óta tervezett nyugat-dunántúli észak–déli közlekedési folyosó mielőbbi megépítése, hiszen a zalai megyeszékhelyről jelenleg Győrbe, Pécsre és Szegedre körülményes eljutni – szögezte le Vigh László, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a zalaegerszegi választókerület elnöke, akivel a város előbbre jutásának lehetőségeiről beszélgettünk.
Vigh László az észak-déli közlekedési folyosóról
– Zalaegerszeg jó helyzetben van, hiszen az országos 11 százalékkal szemben mindössze 5,6 százalékos a munkanélküliségi ráta – folytatta Vigh László, aki a zalai megyeszékhely tekintetében a munkahelyek bővítését is kiemelt célnak tartja. –. Ez azt is mutatja, hogy a megyeszékhelyen a legkevesebb az álláskereső a megyében. Miután a városokban található a munkahelyek többsége, ez a tény nem meglepő, ugyanakkor Zalaegerszegen is szükség van előrelépésre ezen a területen a gazdaságfejlesztés érdekében. Mindemellett egyre nagyobb figyelmet kell szentelni az infrastruktúrára is, ami vonzóvá teheti a várost a befektetők előtt. Ezért vélem azt, hogy a Balti-tengertől az Adriáig húzódó észak– déli közlekedési folyosó mielőbbi megépítése pártállástól függetlenül, minden országgyűlési képviselő számára kiemelt fontosságú.
– A munkahelyteremtés kiemelt célja a kormánynak. A napokban tízpontos munkahelyvédelmi akciótervet jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök. Ön szerint milyen hatással lehet ez a foglalkoztatásra?
– Sok támadás éri a kormányt, hogy növekszik a munkanélküliség, és hogy hol vannak az új munkahelyek, amit ígért. Ennek okán szeretném felhívni a figyelmet a következő tényekre. 2002 és 2010 között 70 ezerrel csökkent a munkavállalók száma, ezzel szemben 2010 és 2012 között 80 ezerrel nőtt! Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a kormányváltás óta mindenhol növekedett a munkanélküliség; a görögöknél 22 százalékos, a spanyoloknál pedig 25. Tehát ilyen közegben értünk el növekedést!.
A kérdésére válaszolva, úgy vélem, a munkahelyvédelmi akcióterv – melyben a kormány a kisadózók adó- és adminisztrációs terheinek csökkentését határozta el 2013-tól – jó hatással lesz a foglalkoztatásra. Ennek egyik eleme az egyszerűsített adózás, amely a főállású kisadózók esetében havi 50 ezer forint, mellékállásban havi 25 ezer forint. Zalaegerszegen is nagyon sok a kis- és középvállalkozás, melyeket kedvezően érint az akcióterv.
– Sokan kérdezik a közfoglalkozatás kapcsán, hogy van-e értelme ennek a munkának.
– Én a kérdés felvetését tartom értelmetlennek. Úgy vélem, a jelenlegi helyzetben minden munkalehetőségnek örülni kell. Minden munkának van értelme, mert az emberek pénzt kapnak, hogy gyerekeiket taníttatni tudják, és hogy ki tudják fizetni költségeiket. A településeknek is jó, hiszen ezek az emberek árkot tisztítanak, fát vágnak, zöldségeket, gyümölcsöket termelnek az önkormányzati konyhák számára.
– A közfoglalkoztatottaknak juttatott 47 ezer forintból azonban nem könnyű megélni.
– El kell ismernünk, hogy ez az összeg kevés. Egyébiránt óriási vitát váltott ki a kormányon belül, hogy hány embert vonjanak be a közmunkaprogramba. Először csak 120 ezer főről volt szó, nagyobb bérezéssel, a kormány azonban több emberen kívánt segíteni. Így lett a keretlétszám 200 ezer fő. Természetesen, ha az ország költségvetési helyzete úgy alakul, jövőre több pénzt tudunk adni a közmunkásoknak.
– Említette, hogy Zalaegerszegen is növelni kell a foglalkoztatást. Milyen lehetőséget lát erre?
– Olyan cégeket szeretnénk letelepíteni a megyeszékhelyre, melyek több száz embert foglalkoztatnak majd. Ennek érdekében felkeresem Lázár Jánost, a Miniszterelnökség vezető államtitkárt, akinek egyik feladata, hogy segítse a választókerületi elnökök munkáját.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a város jól prosperált az elmúlt 22 évben óriási intézményrendszere fenntartása kapcsán is. Stabil a költségvetése, amit bizonyít az is, hogy működési hitel felvétele nélkül tud dolgozni. Most újabb kihívás előtt áll, mivel a megyei múzeumok és könyvtárak fenntartását a települési önkormányzatokhoz helyezné át a kormány. Bízunk abban, hogy az állam a működtetés biztosításához megfelelő apanázst nyújt majd. Úgy vélem, Zalaegerszegen minden lehetőség adott, hogy a város jól jöjjön ki a közigazgatás átalakításából. Ez azért is fontos, mert a megyeszékhely gazdasági fejlődése a megye, a többi település fejlődésére is hatással van. Ez már most látszik, ha a környező falvakat nézzük – hangsúlyozta végezetül Vigh László, aki választókerületi elnökként mindezért kíván dolgozni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba