Archivum
Az első tavaszi győzelem
ZTE FC - Ceglédi VSE 2-0 (2-0)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 1530 néző. Jv.: Radványi. Gólszerzők: Frizoni (25. p.), Grbics (36. p., 11-esből). Piros lap: Tanque (39. p.), illetve Tiszai (36. p.).
ZTE: Vlaszák - Preklet, Kovács G., Bogunovics, Hajdu - Sluka, Grbics (Szántó 80. p.), Holdampf, Frizoni (Kovács L. 77. p.) - Babati( Tóth L. 71. p.) Tanque. Vezetőedző: Lendvai Miklós.
A kieső helyen álló vendégek a mérkőzés elején védekezésre rendezkedtek be. A ZTE az első negyed órában nem is tudott mit kezdeni bunkervédekezésükkel. Húsz perc után már veszélyesebben támadott a hazai csapat. Bogunovics fejesét még nagy bravúrral védte Miski , de pár perc múlva már kapitulált. Kitámadott a vendégcsapat, de nem sok veszélyt jelentett Vlaszák kapujára. A félidő hajrájában felgyorsultak az események előbb a vendégcsapat fogyatkozott meg Babati lerántása után. Tiszai mehetett idő előtt zuhanyozni, és 11-esből növelte előnyét a zalai csapat. Pár perccel később Tanque is távozott a pályáról, miután előbb ellökte, majd lefejelte ellenfelét. Fordulás után az elsőnegyed órában a vendégek játszottak mezőnyfölényben, eredmény nélkül. Ezután három hazai helyzetecske maradt ki. Az utolsó 20 percben átvette a játék irányítását a Cegléd, helyzetei is adódtak, amelyeket szerencsére kihagytak.
Közepes színvonalú találkozón az első félidei játéka alapján megérdemelten szerezte meg első tavaszi győzelmét a ZTE.
Értékelés:
Lendvai Miklós, a ZTE vezetőedzője: - Nagyszerű érzés, megvan az első győzelmünk a tavasz során. Látjuk a hibáinkat is. Remélem, első sikerünk további lökést ad a folytatásra.
Szabó István László, a Cegléd vezetőedzője: - Gratulálok a ZTE-nek, megérdemelten nyertek. Az első félidőben jobban játszottak, mint mi. A szünet után kínálkozó helyzeteinket is elhibáztuk.
Vlaszák Géza, a ZTE kapusa: - Megérdemelten szereztük meg első tavaszi győzelmünket, amiért úgy érzem tettünk is sokat, hogy megszülessen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész