Archivum
Bravúros pontmentés
FGSz Siófok - ZTE FC 3-3 (2-0)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Siófok, 400 néző. Jv.: Böcskei. Gólszerzők: Pécseli (19. p.), Dajics (26. p.), Futó (63. p.), illetve Grbics (49. p.), Bogunovics (87. p.), Vittman (92. p.).
ZTE: Czirjék - Preklet, Bogunovics, Kovács G. (Potyi 54.p.), Hajdu (Nagy Z. 46. p.) - Simonfalvi, Grbics, Holdampf, Frizoni - Vittman, Tanque (Bíró 46. p.). Vezetőedző: Lendvai Miklós.
A feljutásról már lecsúszott hazai csapat uralta az első húsz percet, a ZTE bátortalanul játszott. Nem csoda, hogy megszerezték a vezetést a hazaiak. A ZTE továbbra sem javult fel, s egy újabb kiugratás után már két góllal vezetett ellenfele. A vendégeknek mindössze egy helyzete akadt az első 45 perc során. Használhatott azonban a szünetbeli edzői fejmosás, és a kettős csere. A második félidő elején gyorsan szépített a zalai csapat. A félidő közepén újabb védelmi hiba után ismét két góllal vezetett a Siófok. A ZTE nem adta fel, a játékrész közepétől teljesen átvette az irányítást. A helyzetek sorát dolgozta ki a hazaiak kapuja előtt. Végül a találkozó hajrájában előbb szépített a ZTE, majd hosszabbításban egyenlítenie is sikerült.
Az első félidőben gyengélkedtek Lendvai Miklós tanítványai. Fordulás után azonban hatalmasat változott a játék képe, a ZTE teljesen megérdemelten hozta el az egy pontot.
Értékelés:
Németh Ottó, a ZTE technikai vezetője: - Teljesen megérdemelten hoztuk el az egy pontot. Úgy vélem, kis szerencsével három is lehetett volna.
Simonfalvi Gábor, a ZTE játékosa: - Újabb döntetlent játszottunk, de a mai más kategóriába tartozik. Eddig mi vesztettünk két pontot a hajrában, most fordítva történt. A látottak alapján megérdemeltük az egy pontot, a csapat példásan küzdött.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész