Archivum
Döntés a 4. negyedben
Zalakerámia ZTE - Factum Sport Debrecen 88 -78 (20-18, 17-21, 23-29, 28-11). NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg, 1500 néző. Jv.: Pálla, Söjtöry, Vida.
ZTE: Copeland (22/6), Hudson (19/3), Gáspár (12/6), Baki (2), Simovics (21). Csere: Koma (2), Kertész, Kovács (10/6), Borszéki. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Debrecen: Helmeczi (4), Cseh (13/9), Mladenovics (9/3), Pettys (27/6), Carter (14). Csere: Varga, Vas, Kovács (11/9). Vezetőedző: Michael Shuurs.
Jól kezdte a találkozót az egerszegiek, az első öt percben egyértelműen az ő akaratuk érvényesült (5.p. 13-5). Aztán elvesztették a játék fonalát, a vendégek hárompontosokkal felzárkóztak, sőt a második negyed elején át is vették a vezetést (11. p. 20-21). : A hajdúságiak jóval pontosabban dobtak, míg hazai oldalon hiányzott a célzóvíz. Íhosszú ideig a Debrecen vezetett, a ZTE futott az eredmény után.
A harmadik negyed végére a vendégek hétpontos előnyre tettek szert. Kevesen hitték, hogy a zalaiaknak még egyszer összeáll a védekezése. Szerencsére a befejező negyedben visszatalált a helyes útra a ZTE. A vendégek 6 perc alatt mindössze 3 pontra voltak képesek, a ZTE ezzel szemben 20-ra, ezzel eldőlt a találkozó. A zalaiak nagyon fontos győzelmet arattak a kiesés elleni harcban az egyik rivális ellen.
Értékelés:
Völgyi Péter, a ZTE vezetőedzője: - Saját magunk számára tettük nehézzé a mérkőzést. Három negyeden át nem jól védekeztünk, szerencsére a befejező játékrészre összeállt a védőjátékunk és fontos győzelmet arattunk.
Kovács Ádám, a ZTE játékosa: - Jól kezdtük a mérkőzést, aztán szétesett a játékunk. A befejező negyedre agresszívvá vált védekezésünk, ez meghozta a sikert számunkra.
Koma Dániel, a ZTE játékosa: - Öt percig jól védekeztünk, utánna elhittük, hogy megnyertük a találkozót. A befejező negyedben visszataláltunk a helyes útra, ez hozta meg a sikerünket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában