Archivum
Döntetlen a kieső ellen
Tarr Sprint Andráshida SC - Diósdi TC 2-2 (1-2)
NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 250 néző. Jv.: Kovács G. Gólszerzők: Major, Polareczki, illetve Rosta, Sebestyén.
Andráshida: Osbáth - Sági G., Török, Major, Halász (Mavolo) - Babos (Horváth D. ), Kovács Gy., Gál, Polareczki - Jasarevic (Rohonczi), Tóth L. Edző: Dobos Sándor.
Nagyszerűen kezdte a találkozót a hazai együttes, gyorsan megszerezte a vezetést. Az első 20 percben eldönthette volna a találkozótsorsát, de lehetőségeit kihagyta. Durva védelmi hiba után egyenlített a vendégcsapat, és egy újabb jól sikerült kontra után már vezetettis . Szünet után hosszú ideig meddő mezőnyfölényben játszott a zalai csapat, s nagy nehezen egy szögletrúgás után sikerült az egyenlítés. A hátra lévő percekben akár a győzelmet is megszerezhette volna.
A hazai csapat kihagyta lehetőségeit, így meg kellett elégednie az 1 ponttal. Nagy különbségű zalai siker esetén bronzérmes lehetett volna az Andráshida, így az 5. helyen zárt, ami dicséretes teljesítmény.
Értékelés:
Dobos Sándor, az Andráshida vezetőedzője: - A bajnokság vége felé helyzetkihasználásunkkal gondok akadtak. A mai találkozót gólokkal kellett volna nyernünk. A csapat egész évi teljesítményével azonban elégedett vagyok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára