Archivum
Egy védelmi hiba döntött
Tarr Sprint Andráshida SC - Nagyatádi FC 0-1 (0-1). NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 300 néző. Jv.: Jakab. Gólszerző: Nikolics. Piros lap: Garai (Nagyatád, 54. p.).
Andráshida: Osbáth - Varga (Szi), Török, Major, Halász (Simigla) - Sági G., Gál, Jasarevic, Kovács Gy. - Vittman, Polareczki (Tóth L.). Edző: Dobos Sándor.
Durva védelmi hiba után már a 2. percben vezettek a vendégek, A folytatásban fölényben játszott a hazai csapat, de kevés lehetőségét elhibázta. Az első játékrész hajrájában Osbáth bravúrja kellett, hogy ne nőjön a vendégek előnye. Szünet után is az hazaiak birtokolták többet a labdát, eredmény nélkül. A somogyi együttes a második félidőben 11-est hibázott, és 10 főre fogyatkozott. Az egerszegi csapat mintegy 20 percen át játszott emberelőnyben, de még az egyenlítés sem sikerült. A Veszprém után újabb alsóházban tanyázó együttes szerzett 3 pontot Andráshidán.
Értékelés:
Dobos Sándor: - Ismertük a vendégek taktikáját, hogy kontrára játszanak. A korai bekapott góllal még jobb helyzetbe kerültek.. A fiúk derekasan küzdöttek, megpróbálták megfordítani az eredményt, sajnos nem sikerült. Az utóbbi időben a Fortuna nincs velünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában